A Func első gamer egere ígéretesnek tűnik

A Func márkanév talán nem a legismertebb a piacon, termékpalettájukon eddig a legkülönfélébb egérpadok és ezekkel kapcsolatos kiegészítők sorakoztak, azonban legfrissebb bejelentésükkel nagyot léptek előre, ugyanis a gyártó MS-3 név alatt bemutatta első játékosoknak szánt egerét.


[+]

A gamer beviteli eszköz tervezése másfél évébe került a csapatnak, akik számára az elsődleges szempont az ergonómia volt, ennek érdekében számos prototípuson és módosításon keresztül jutott el a végleges kialakításig. Ennek következménye, hogy az egér jobbkezes felhasználóknak készült, hiszen igazán kézre álló megoldást csak az egyik kézre koncentrálva lehet létrehozni. Teljes felülete gumírozott borítású, ami remélhetőleg nem kezd majd el idő előtt hámlani, a gyártó állítása szerint a minőségi anyaghasználatban sem vállaltak kompromisszumot.


[+]

A külső tökéletesítése mellett szerencsére a belsőt sem kezelték félvállról, csupa olyan komponenst alkalmaztak, amelyek a kategóriában már sikerrel bizonyítottak. Ilyen például az Avago 9500 lézeres optikai szenzor, amelynek felbontása 90 és 5670 cpi között változtatható, ráadásul olyan finomhangolásokra is lehetőség van, mint például az elemelési magasság, vagyis az érzékelés határának beállítása. Összesen 10 nyomógomb sorakozik az MS-3-on, ráadásul a fő gombok alatt Omron mikrokapcsolók kattognak, amely szintén garancia a várhatóan hosszú életciklusra. Bár a 10 gomb elsőre soknak tűnhet, azonban a gyártó úgy pozicionálta őket, hogy vakon is biztonságosan tudjuk működtetni őket, ráadásul anélkül, hogy kezünket természetellenes helyzetbe kellene kényszerítenünk.


[+]

Az RGB LED-es megvilágítás a görgőt, az egér élét és az egyik hüvelykujj alatti gombot érinti, ezek színe szabadon konfigurálható vagy ki is kapcsolható, de a szoftver akár az aktuális profilok indikálásának megfelelően is vezérelheti azokat. Fedélzeti memóriájába 3 profilba rendezve összesen 60 makró parancs rögzíthető, akár menet közben is. A számítógéppel egy fekete-narancssárga, harisnyázott kábelen keresztül kommunikál, a madzag végén aranyozott USB csatlakozó található.

A Func MS-3 gamer egér forgalmazása februárban kezdődik, vételára 79 dollár lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • fUnc

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés