Fujitsu blog: apró jeladók elem nélkül

Most, IoT korszak hajnalán óriási a szerepe a miniatürizálásnak és fogyasztáscsökkentésnek, hiszen így olyan eszközök kaphatnak könnyen és gyorsan extra funkciókat, amire korábban nem is gondoltunk volna. A Fujitsu fejlesztői többek között aprócska, Bluetooth segítségével kommunikáló jeladókon is dolgoznak, melyek egyszerű információt továbbítanak.

Ilyen eszközök például jól használhatóak kulturális vagy sporteseményeken, de akár a tömegközlekedésben is; a látogatók okostelefonjának (vagy hasonló eszközének) küldhetnek olyan információkat, amivel könnyebben megtalálják a helyet, ahová jegyet váltottak vagy az esemény helyszínén az egyes látnivalókat. Hasonlóan bevethetőek a jeladók bevásárlóközpontokban (például akciók jelzésére, boltok lokalizálására), kórházakban és még számos helyen, ahol az egyszerű, mobiltelefonra küldött vagy éppen arról kapott információ feldolgozható.

A japán vállalat mindössze 2,5 milliméter vastag és 3 grammot nyomó jeladót fejlesztett ki, amit egy rugalmas szilikonszalagba ültet bele, így kis mérete mellett rugalmas is. Fő érdekessége és méretének kulcsa, hogy nincs benne elem, és elektromos hálózatra sem kell kötni, így telepítési és karbantartási ideje jelentősen lecsökken, felhasználói köre pedig kitágul. Az elektromos áramot napelemmel termeli, a hozzá kapcsolódó, aprócska energiatározó nyolcadakkora, mint a hasonló megoldásoké szokott lenni.


[+]

Mindezt egy újfajta energiamonitorozó áramkörrel sikerült elérni. Vezérlőegysége figyeli a napelem által összegyűjtött energia mennyiségét, ha ez már elegendő az alacsony fogyasztású Bluetooth 4.0 LE jeladó működtetéséhez, akkor a monitorozó kikapcsol, hogy ne jelentsen extra fogyasztást, csak a jeladó működik. Amikor kifogyott az energiatározó, ismét figyelni kezd az áramkör, majd feltöltés után újraindul a ciklus, a jeladó sugározni kezd. Egyelőre még csak az újdonság tesztelése folyik, de a 2016-ban már értékesíteni szeretnék.

Azóta történt

Előzmények