Gyorskeresés
Szponzorunk
Frissített Smart TV rendszert mutat be Vegasban az LG
Személyre szabható kezelőfelületet kaptak a 2012-es modellek.
Hirdetés
Az év közben az LG számos újítást jelentett be, így várható volt, hogy ezek bekerülésével a 2011-ben debütáló Smart rendszer is átalakul majd. Talán már nem is kell mondani, de az új változat is a januári CES-en mutatkozik be először, így minden módosításra majd csak akkor derül fény.

Mindenesetre az már biztosnak látszik, hogy az új, hadonászós, Wii kontroller klón Magic Motion távirányító a korábbinál hangsúlyosabb szerepet kap a vezérlés során. Az Appok száma mostanra 1200 fölé kúszott, és állítólag a továbbiakban is dinamikus növekedéssel lehet számolni. Szintén várható a különféle közösségi oldalakkal kapcsolatos alkalmazások átalakulására, amely a könnyebb használatot teszi majd lehetővé.
Tavaly elindította a vállalat a 3D Zone szolgáltatást, amelyen keresztül közvetlenül érhetőek el háromdimenziós tartalmak. Ez a funkció külön, nagyméretű ablakot kapott, így az ilyen jellegű anyagok közötti válogatás is leegyszerűsödik. A Smart Share Plus segítségével gyerekjáték lesz a telefonokon, tableteken vagy számítógépeken található médiaállományok megosztása a tévével. Ehhez kapcsolódik az Intellel kötött megállapodásnak köszönhető WiDi technológia, amely a vezeték nélküli adatátvitelt biztosítja, még nagyfelbontású tartalmak esetén is. A pletykák szerint a böngésző is gyorsabb lett, sőt az egész grafikus felület bizonyos korlátok között testreszabható lesz. Azaz a felhasználón is múlik, hogy mennyire könnyíti meg a saját dolgát. Hasznosnak és érdekesnek tűnnek a fejlesztések, remélhetőleg minél hamarabb ki is próbálhatjuk őket.
Azóta történt
Előzmények
55 hüvelykes OLED tévével jelentkezett az LG
-
Philips PDL7906: különleges LCD tévé
Smart TV, Net tv, Ambilight, különleges dizájn, passzív 3D: mindez egy tévébe sűrítve.
-
LG LW980S tévé: külön utakon Nano LED-ekkel
Kipróbáltuk a piacon egyedinek számító, sok apró finomsággal telitömött LCD tévét!
-
Samsung UE46D6530WS 3D tévé tesztje
Smart TV funkciók, fejlesztett aktív shutteres 3D, remek dizájn: ki kellett próbálnunk!
-
LG 47LW650S Cinema 3D tévé okos funkciókkal
Az új FPR technológiával felvértezett, LED háttérvilágítású 3D LCD televíziót láttuk vendégül.
Gyártók, szolgáltatók
Házimozi témák
Házimozi erősítő és minden, ami hozzá csatlakoztatható - hozzászólás előtt olvasd el a #1 hsz-t!
[Re:] UPC Mediacard villámteszt: digitális HD adások médiabox nélkül
[Re:] 55"-es, 4K felbontású, szemüveg nélküli 3D-s Toshiba 55XS5 tévé – hamarosan
Plazma TV - hozzászólás előtt olvasd el az #1. hozzászólást!





