Gyorskeresés
Szponzorunk
Fiatalos netbookot dob piacra az Acer
Az Aspire One-ok legújabb tagja, a D260-as hordozható gép mutatkozott be.
Hirdetés
A napokban jelentette be új Intel alapú, fiatalos külsejű netbookját, az Aspire One sorozat D260-as modelljét az Acer. A kis gép 10,1 colos képátlójú, LED háttérvilágításos monitorral lett ellátva, ami a hasonló méretűeknél megszokott, bár nem túl nagy, 1024x600 pixeles felbontást nyújtja. A megjelenítésről az integrált GMA 3150 grafikus kártya gondoskodik. A netbookba processzorként az Atom N450 vagy az N455 1,66 GHz-es órajelű modellek valamelyike kerülhet, amik egyébként ugyanannak a típusnak a DDR2 és DDR3 memóriavezérlővel ellátott verziói.
Az említett RAM-ból 1 GB került alapból a masinába (ami kétszeresére bővíthető), mellette pedig egy 250 GB-os háttár kapott helyet. Továbbá nem hiányzik a szokásos 802.11b/g/n-es vezeték nélküli hálózati kapcsolatokat biztosító kártya sem, opcionálisan pedig 3.0-s Bluetooth adapter és 3G modem is kérhető hozzá. Az akkumulátorai közül a három cellással négy, míg a hat cellással nyolc óráig képes üzemelni. A billentyűzete 93%-os méretű, az érintőpad pedig multi-touchos lesz, és a CrystalEye webkamera is megtalálható rajta.
Ahogy a konfigurációban nagyjából megegyező Aspire One 533-ban, a hírek szerint a D260 is két operációs rendszerrel lesz ellátva, amelyek közül az egyik a jól ismert Windows 7 lesz, míg a másik szerepét az Android tölti be. Az Acer 1,25 kilogrammos (a nagyobb akkuval) netbookja a hónap végétől lesz megvásárolható, bár egyelőre az egyesült államokbeli megjelenéséről tudni csak, ott 298 dolláros áron kapható. Négyféle színű borításban árulják, fekete, lila, rózsaszín és szürke festéssel.
Előzmények
Netbookok és notebookok Acer és Samsung módra
AMD platform költözik az új Acer netbookba
Netbookok notebookbőrben
Lencsevégen az Acer Ion 2-es netbookja
Tovább robog az Acer
-
Optimális netbook vagy sem?
Erre a kérdésre keressük a választ az Acer Aspire One 751 kapcsán, mely az első netbook 11,6"-os kijelzővel.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
A ballagós laptop: Lenovo Ideapad G570GH
PR
Ha megérdemled ha nem, ez a gép jár Neked! i3, 4GB, 500GB most 127900Ft! www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.

![Acer Aspire One D260 [+] Acer Aspire One D260 [+]](/dl/cnt/2010-06/61610/aceraspireoned26001_s.jpg)
![Acer Aspire One D260 [+] Acer Aspire One D260 [+]](/dl/cnt/2010-06/61610/aspire-one-d260-silver_s.jpg)





