Feltűnt az ASUS Android TV-je

A Google még a nyáron tartott rendezvényén jelentette be az Android TV koncepcióját, amire a Razer már biztos építeni fog, de a GFXBench adatbázisában feltűnt egy Nexus Player nevű szerkezet is, amely Android L operációs rendszert használ. A bejegyzést időközben már eltávolították, ez viszont a mai világban nem gond, hiszen az információk ettől még a világhálón ragadtak.

A Full HD-s kijelzőkkel tesztelt masina a Moorefield rendszerchipre épül. Egészen pontosan az Intel Atom Z3560-as opcióra, amelyről az alábbi hírben bővebben írtunk, így most nem ismételnénk meg a korábban közölt információkat. A Google kritériumait a lapka teljesíti, hiszen a beépített, Imagination PowerVR G6430-as IGP támogatja az OpenGL ES 3.1-et és az AEP-t is. Előbbi abszolút, míg utóbbi egy opcionális követelmény az Android TV-t tekintve. Ugyanakkor az sem lenne olyan baj, ha a termék ezeket nem támogatná, mert a jelen pillanatban csak az Epic Games érdekelt az újítások Unreal Engine 4-be való beépítésében, de ez talán később még változni fog. A Nexus Player rendelkezik még 1 GB-nyi rendszermemóriával, illetve 8 GB-nyi tárhellyel is, amiből nagyjából 5-6 GB szabadon felhasználható lesz.

A Razer mellett tehát az ASUS a másik cég, amely érdekelt egy különálló formában megvásárolható Android TV eszközben. Itt azonban a Google támogatottsága még nem ért végett, de a kiemelendő, hogy a legtöbb tévégyártó különálló set-top box helyett inkább az érkező tévékbe integrálnák a keresőóriás koncepcióját.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés