Gyorskeresés
Feltámadt hamvaiból az Abit
A USI leányvállalataként létrehozott új cég továbbviszi a márkanevet és megtartja az alaplap termékvonalat.
Hirdetés
Az Abit Computer Corporation és a Universal Scientific Industrial Co. (USI) a mai napon közös közleményükben bejelentették, hogy korábbi megállapodásuk értelmében létrehozták az Abit márkanevet és az alaplapi termékkínálatot öröklő vegyesvállalatukat, mely egyben a USI leányvállalataként üzemel majd a későbbiekben. Az új vállalat, melytől az Abit márka feltámadását várják, Universal Abit néven kezdi meg működését.

Abit BH6: egy egész generáció imádta
Az alaplapjaival, köztük a hazánkban is méltán népszerű, rendkívül tuningbarát BH6-tal ismertté vált Abit pályája sokáig felfelé ívelt, ám az erősödő konkurencia és a hibát hibára halmozó vezetőség végül 2004 végére meglehetősen nehéz anyagi helyzetbe hozta az egykor szebb napokat látott vállalatot, mely így kénytelen volt fokozatosan leépíteni több, korábban sikeres üzletágát.

Abit AN8-32X: vörös, mint a főnix
Végül a többek között alaplapokat is gyártó, ám a végfelhasználói piacon gyakorlatilag ismeretlen USI karolta fel a vállalatot idén januárban, amikor bejelentette, hogy megvásárolja a márkanevet és beolvasztja az Abit alaplapokat gyártó üzletágát. Akkor többen úgy spekuláltak, hogy az Abit márkanév ezzel végérvényesen eltűnik a süllyesztőben, amit C. Y. Wei, a USI elnöke a mai nappal határozottan cáfolt: a cégvezető elmondása szerint a USI minden anyagi és technológiai támogatást megad ahhoz, hogy az Abit márkanév visszanyerje korábbi fényét.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





