Gyorskeresés
Szponzorunk
Extravagáns toronyházakkal rukkolt elő a Zalman
A Z7 néven megjelenő házcsalád a játékosok igényeit szeretné kielégíteni.
Hirdetés
A Zalman bejelentette, hogy érkeznek a meglehetősen impozáns külsővel megáldott, fekete színű toronyházai, melyek Z7 és Z7 Plus néven kerülnek forgalomba. Az új termékcsaláddal a vállalat a játékosokat célozza meg, így a számítógépházak megfelelően halk működés mellett képesek az izmosabb konfigurációk által termelt hőmennyiséget elvezetni. A 7,2 kg tömegű termékek az ATX vagy microATX méretű alaplap mellett négy 5,25, valamint hat darab 3,5 colos meghajtót képesek fogadni, melyek akár segédeszköz nélkül is beszerelhetők. A kisebb méretű rekeszek mind rejtve vannak, ám a legalsó foglalatba a mellékelt 3,5 hüvelykes átalakító segítségével egy külsőleg is elérhető eszköz is szerelhető.

A 472 mm magas, 207 mm széles és 496 mm mély házakban a légáramlatokat az elöl elhelyezkedő, 12 cm-es, kék LED-del világító ventilátor kelti, míg a hátul található, szintén 12 cm-es légkavaró a meleg levegő eltávolításáért felel. A Z7 Plus verzió esetében extra hűtésre is van lehetőség, ugyanis az oldallaphoz tartozik egy fél kilogrammos kiegészítő modul, mely két darab manuálisan vezérelhető, 12 cm-es szélgépet tartalmazhat. Itt érdemes megjegyezni, hogy az oldalsó hűtőrekesz esetében gyártó csak egy ventilátort mellékel, így a másikat külön kell beszerezni. A házak tetején helyet foglaló I/O panel a hangkimeneten és a mikrofonbemeneten kívül két darab USB 2.0 csatlakozóval is szolgál, ám a Z7 Plusnál még egy eSATA konnektort is rejt.

A Zalman Z7 és Z7 Plus jelzéssel megjelenő házak a hónap végétől lesznek elérhetők, az ajánlott fogyasztói árukról még nem számolt be a gyártó, de a CES alkalmával 100 dollár alatti árcéduláról pletykáltak, ami nagyon jól hangzik.
A termékekről készült további képeket az alábbi galériában lehet megtekinteni.
Azóta történt
Előzmények
Antec ház, maximum szellő
Házinvázió Zalman módra
-
Zalman GS1000
Ezúttal a Hazai Pálya szavazásának győztesét, a Zalman különlegességekkel teli, GS1000 házát vizsgáltuk meg.
Elkészült az NZXT Beta számítógépház
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





