Európába érkezik a Samsung ATIV Book 9 2014 Edition notebook

A Samsung először a CES-en mutatta be az új felsőkategóriás, 9-es sorozatba tartozó notebookját, melynek európai megjelenése az öreg kontinensen tartott Samsung Fórum alkalmával vált csak biztossá. A gép "különlegessége", hogy nem a kategóriára eddig jellemző 13,3"-os méretet célozták meg, hanem ezúttal egy 15,6"-os masina februári érkezését helyezték kilátásba.


[+]

A nagy fényerejű, Full HD felbontású, széles betekintési szöget kínáló PLS érintőkijelzővel ellátott alumínium házas, 16 milliméter vastag és 1,85 kilogrammos fekete színű notebook másik jellegzetessége, hogy mérete ellenére billentyűzete nem rendelkezik numerikus résszel, ami a dizájnt is "érdekesebbé" teszi. Nem maradt le viszont a háttérvilágítás, illetve a touchpad is igen méretesre sikeredett.


[+]

A(z) "unibody" kasztniban negyedik generációs Intel Core i5 és i7 processzorok kaphatnak helyet, ami mellé 8 GB memóriát és legfeljebb két darab 512 GB-os SSD-t pattintanak, a grafikus megjelenítés pedig az IGP feladata lesz. A Samsung a hangzást is meg kívánja reformálni, amihez a Dolby-t és a Wolfson DAC-ot hívták segítségül. A körítéssel kapcsolatban nem sok információval szolgáltak, így például a támogatott Wi-Fi és Bluetooth szabványokkal kapcsolatosan nincs információ.


[+]

Az biztosra vehető, hogy Gigabit Ethernetet a látszat ellenére most nem hagyták le, de a szokásos átalakítós módszerhez folyamodtak a kevés hely miatt. Ezenkívül lesz még normál méretű HDMI kivezetés, VGA kimenet, SD kártyaolvasó, továbbá három USB port is. Az akkumulátor pontos teljesítményével kapcsolatosan sem szolgáltattak információt, de Samsung szerint az üzemidő elérheti a 14 órát.


[+]

A gyártó árat egyelőre sajnos nem közölt, és a magyarországi elérhetőség is kétséges.

Előzmények

Hirdetés