Érkezhetnek az első Leica lencsés Huawei telefonok

Hirdetés

Úgy tűnik, a Leica új babérokra tör, hiszen a mai nap bejelentették, hogy a világ egyik legnagyobb mobilgyártójával, a Huawei-jel, akiknek 2015-ben, az első kínai gyártóként sikerült először 100 millió telefont eladniuk egy év alatt, hosszútávú technológiai partnerséget kötöttek. A partnerség kiterjed a kutatás-fejlesztésre, tervezésre és dizájnra, valamint a marketing és értékesítés területére is. A vezetők közleményei alapján nem arra kell számítanunk, bár a lehetősége nem kizárt, hogy Leica címkével és hatalmas felárral jelennek meg Huawei telefonok, hanem a kameramodulok és optikák fejlesztésében kívánnak segítségére lenni a mobilgyártónak a németek. Konkrétumokról még ugyan nem esett szó, mindössze annyit ígértek, hogy az idő előrehaladtával további információkat közölnek.


(forrás: PetaPixel) [+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés