Gyorskeresés
Előkészületben az AMD 4x4
A tervek szerint már 1000 dollártól kaphatók lesznek a platformhoz szánt CPU-párosok.
Hirdetés
Az Intel első négymagos processzorának bejelentése után nem kell már sokat várni az AMD ugyancsak négy mag erejét mozgósító 4x4 platformjának premierjére sem – még ha a piaci forgalmazás 2007 elejénél hamarabb nem is indul be igazán. Az AMD egy müncheni sajtókonferencián vázolta a platformmal kapcsolatos elképzeléseit.
Leslie Sobon, a vállalat asztali processzorokért felelős marketingigazgatója elmondta, hogy a 4x4-gyel kapcsolatos tervek nyári közzététele óta piackutatást is végeztek, mely azt az eredményt adta, hogy bár a megcélzott, főként játékosokból álló vásárlóközönség korábban nem ritkán 1000 dollár (illetve euró) körüli összeget is kiadott egy-egy új csúcsprocesszorért, azonban költési hajlandósága nagyjából itt véget is ér. Ennek tükrében módosul az AMD árstratégiája is. Korábban 1000 dollár körül volt az aktuális Athlon 64 FX csúcsprocesszor (ezerdarabos közvetlen rendelésre vonatkozó) listaára, az Intellel vívott ár- és teljesítményháború miatt azonban az FX-62 jelenleg 713 dollárért kerülhet a partnerekhez.
Mivel az AMD a négy mag teljesítményét a 4x4 platform esetében nem egy, hanem két processzorban bocsátja rendelkezésre, ezért párosával is fogja árulni a hozzáillő, Socket 1207-es chipeket. A gyártó hivatalosan egyelőre nem tett közzé műszaki paramétereket, más forrásból azonban tudható, hogy ezek a processzorok 2,6 és 3,2 GHz közötti órajellel érkeznek FX-70, FX-72, FX-74 és FX-76 típusjellel. Ami a vásárlók szempontjából különösen fontos, hogy az azonos modellekből álló párosok már 1000 dolláros ártól elérhetők lesznek. A platform időtállóságát garantálja, hogy a két kétmagos CPU a 2007-es megjelenés után felcserélhető lesz két négymagos processzorra.
Az új platform elsősorban a játékosokat célozza meg, ám gyakorlatilag a korábban csak munkaállomásokban elérhető teljesítményt és megoldásokat ülteti át otthoni PC-kbe. Ennek egyik kísérőjelensége, hogy professzionális alkalmazásokkal kezdettől fogva kihasználható lesz a rendszer számítási teljesítménye, ám a több szálra írt játékok elterjedésére még várni kell. Az Intel és az AMD érdekei e téren szerencsére egybeesnek, így Sobon szerint 2007-ben már több mint 20 olyan játék lesz a piacon, melyeket eleve több szálra írtak.
A 4x4 platform premierjének pikantériája egyébként, hogy az ATI felvásárlása ellenére az NVIDIA lesz az AMD első táncpartnere. A rendszer koncepciója minden tekintetben grandiózus. A két CPU egy 16 bites HyperTransport kapcsolaton keresztül kommunikál egymással. Csak az egyik processzorhoz kapcsolódik alaplapi vezérlőchip – ezekből viszont mindjárt kettő van (egy-egy 16 bites HT-linkkel), és mindkettőhöz csatlakozik egy-egy PCIe x16 és PCIe x8 interfész, vagyis a grafikus alrendszer a józan ész határain túl bővíthető.
A nyilvánvalóan egyébként sem filléres platformban néhány további drágító tényező is rejlik, még ha az ár itt nem is esik olyan súllyal latba, mint a hétköznapi PC-k esetében. Ha a két processzorhoz kétcsatornás üzemmódban akarnak memóriát kapcsolni, az máris négy modult jelent, kettő kell a processzorhűtőből, nem árt gondoskodni egy erős tápegységről, és aki Vistát akar futtatni, annak a két foglalat miatt mindenképpen a Vista Ultimate változatát kell beszereznie. Utóbbi a forgalmazást igazán nem hátráltatja; bár elképzelhető, hogy komplett 4x4 számítógépek már karácsony előtt piacra kerülnek (például az Alienware kínálatában), a forgalmazás igazi kezdetének 2007 első negyedéve tekinthető.
Azóta történt
Megérkezett az AMD 4x4, avagy a Quad FX
Új stratégiával venné be a fejlődő országokat az AMD
-
Athlon 64 X2 3600+: két mag jó áron
Az Intel Core chipjei átrendezték a processzorpiacot; az AMD árcsökkentésekkel és egy olcsóbb kétmagos Athlonnal válaszolt.
Piacra kerültek az Intel négymagos processzorai
Eltűnik az AMD személyi kommunikátora
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





