Gyorskeresés
Egyszerre két Asus e-book is a láthatáron
A DR-570 6 hüvelykes OLED kijelzőt, a DR-950 9 colos fekete-fehér érintőképernyőt kapott.
Hirdetés
Egyre népszerűbbek a különféle e-könyvolvasók, nem csoda, hogy az Asus is érdekelt ebben a piaci szegmensben. Korábban már írtunk egy kétoldalas e-book tervéről, most azonban két egyoldalas készülék mutatkozik be. Ha a hírek igaznak bizonyulnak, akkor izgalmas új modellekre lehet számítani.
Persze felmerül a kérdés, hogy a DR-570 nevezhető-e egyáltalán e-booknak. Hiszen megszokhattuk, hogy ezek általában erős fényben is jól látható, de monokróm kijelzővel rendelkeznek, az új Asusban azonban OLED megjelenítő kapott helyet, így egyéb multimédiás célokra is jól hasznosítható lehet, például videolejátszásra. Ebben segít a Wi-Fi és 3G modul is, amelyek segítségével könnyedén csatlakozhatunk a különböző vezeték nélküli hálózatokra. A kijelző ugyan csak 6 hüvelykes, ennek azonban a hátrányokon túl (így azért jóval kényelmetlenebb újságot vagy könyvet olvasni) előnyei is vannak, például a kis méret és tömeg.

Így nézhet ki a DR-570? (forrás: Times Online)
A DR-570 állítólag 200 gramm alatt lesz, a vastagsága pedig kevesebb mint 9 mm, és ez azt jelenti, hogy könnyedén hordozható, akár egy nagyobb zsebbe is belefér. Szintén jól hangzik az akár 122 órás akkumulátoros üzemidő (bár ezt nem támasztja alá semmilyen hivatalos információ, és a színes kijelző intenzív használata esetén nyilván nagymértékben lecsökken). A belső egyelőre még ismeretlen, annyit lehet tudni, hogy 512 MB RAM szolgál majd benne, illetve egy szöveget hanggá alakító szoftver is megtalálható lesz rajta. Az Asus DR-570 áráról és pontos megjelenési idejéről egyelőre még nincs információ.

DR-950 (forrás: Electripig)
Kicsivel konzervatívabb készülék a DR-950. Ez már a szokásos, e-ink technológiás kijelzőt kapta, igaz, abból nagyobbat és érintőképernyőset: 9 colosat 1024x768 pixelen. Ez persze némi hízást jelent, a tömegnövelőnek hála az e-book 370 grammosra és 222 x 161 x 9 mm-esre növekedett. Testvéréhez hasonlóan képes a vezeték nélküli hálózatokhoz csatlakozni, méghozzá a beépített Wi-Fi és HSDPA adapter segítségével (opcionálisan WiMAX is kerülhet bele), valamint szintén képes a szövegek „felmondására”. Ebben a sztereo hangszórók segédkeznek, de felszerelték fülhallgató-kimenettel is. Amennyiben a 4 GB-os belső memória nem lenne elég, SD kártyával tovább bővíthető. Az e-könyvolvasó többféle formátummal elboldogul, többek között a PDF-fel, TXT-vel, EPUB-bal, HTML-lel, de az MP3-mal is. Az Asus DR-950 pontos megjelenési ideje és ára egyelőre még szintén nem ismert.

DR-950 (forrás: Electripig)
Azóta történt
Robbanás előtt az e-könyv olvasók piaca
-
E-könyv-olvasó - korszakváltás?
Forradalmi változás történik a könyvolvasásban, itt az elektronikus tinta. Kipróbáltuk a Koobe és az iriver digitáliskönyv-megjelenítőit.
Formás, formabontó e-könyv-olvasók
Tovább nő az e-bookok választéka
Percről percre
Már elérhető az FF XIII-2 Lightning & Amodar DLC
Tegnap óta elérhető az FFXIII-2 első letölthető...
Új csúcsmodellel készül a Nokia
A Mobile World Congress során legalább egy csúc...
G.SKILL RipjawsX - Egy erős közepes?
Végre kezemben a G.Skill F3-12800CL7D-4GBXM ram...
Google Chrome Andoird modellekre
Elkészült a népszerű Google Chrome böngésző And...
A BlackBerry alkalmazások többet hoznak
A BlackBerry alkalmazások a konkurenseknél jóva...
Sleeping Dogs: Bejelentés
A Square Enix leleplezte az eleddig rejtélyességet okozó Sleeping Dogs című játékot.
MA!TV: androidos PNA
Megjött hozzánk a WayteQ legújabb navijának prototípusa. Páros lábbal tapos a WinCE lelkébe.
Szabad szoftvert a sulikba?
A Tisztaszoftver program bizonytalan jövője nagy lehetőség a nyílt forráskód hívei számára. Elindult a Szabad út weboldal.






