Gyorskeresés
Egyre valószínűtlenebb az új Intel négymagosok januári rajtja
Most már a gyártó partnerei is úgy tudják, hogy a januárra beharangozott három Yorkfield CPU csak pár hónap késéssel érkezik.
Hirdetés
Egyre több jel utal arra, hogy az Intel a korábban tervezett januári időponthoz képest egy-két hónap csúszással dobja csak piacra új, Yorkfield kódnevű, 45 nanométeres csíkszélességű négymagos processzorait. A PCinpact.com korábban arról cikkezett, hogy az újdonságok tesztelése során egy apróbb hibát fedeztek fel a mérnökök, és ez okozhatja a csúszást, a DigiTimes mai, gyártói forrásokon alapuló híre ugyanakkor ezt már egy szóval sem említi. Ettől függetlenül szinte biztos, hogy januárban nem bővül az Intel négymagosok választéka.
A lap információi szerint a vezető processzorgyártó nemrég arról tájékoztatta nagyobb partnereit, hogy az eredetileg januárra ígért négymagos újdonságok (konkrétan három modellről, a Core 2 Quad Q9300, Q9450 és Q9550 jelűekről van szó) csak februárban vagy márciusban kerülhetnek forgalomba, elsősorban attól függően, hogy az AMD első negyedévre várt négymagos és hárommagos Phenomjai hogyan szerepelnek. Az Intelt mindenesetre jelenleg semmi nem sürgeti, így a cég akkor sem kerülne jobb pozícióba vetélytársával szemben, ha az eredetileg tervezett időpontban indítaná útjukra az új Yorkfield modelleket, ráadásul ezzel a jelenleg nagy választékban kapható, 65 nanométeres csíkszélességű négymagosok kifutására is több időt hagy – mutatnak rá a lap forrásai.
Ahogy arról a Prohardver is beszámolt a minap, jó eséllyel nem csak a három Yorkfield típus premierjét tolja későbbre az Intel, hanem a processzorokkal együtt pár hónapot csúszik az új csúcskategóriás lapkakészlet, az X48 megjelenése is. Erre állítólag egyes alaplapgyártók készletezési problémái miatt kerül sor. Az új termékek megjelenésével kapcsolatos információkat az Intel egyelőre nem erősítette meg hivatalosan. A cég helyi képviselete mindössze annyit közölt a DigiTimes megkeresésére, hogy az új négymagos processzorok időben, azaz 2008 első negyedévében piacra kerülnek.
Azóta történt
-
Wolfdale a hárommagos Phenom ellen
Tesztünkben olyan érdekes chipeknek jut a főszerep, mint az Intel 45 nm-es Core 2 Duója, illetve az AMD három aktív magot tartalmazó Phenomja.
Indul a Penryn-roham
Fél éven belül nem gyorsulnak tovább a négymagos Phenomok?
Tuningbarát Phenom karácsonyra
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





