Egyetemisták tűzoltó készüléke: PC-s táp+autós erősítő+mélyhangszóró

A széles körben elterjedt tűzoltás módszere évtizedek óta szinte változatlan: a (kisebbeket) egyszerűen letakarjuk, vizet permetezünk, vagy más egyéb oltóanyagokat használunk akár nagy nyomással. A letakarós módszert leszámítva viszont mindegyikben közös, hogy többnyire nagy rumlit csinálnak, hiszen nem csak a tűz, hanem maga az oltandó tárgy és a környezete is elázik, vagy beteríti az oltóanyag – persze a szén-dioxidos "száraz" oltópalackok esetében ez a probléma nem áll fent, ám ezeket beltéren körültekintően kell használni, míg kültéri használatnál jellemzően csökken a hatásfokuk a szakértők szerint.

Hirdetés

Van azonban egy másik járható út is a tűz intenzitásának csökkentésére, oltására, mégpedig a hanghullámok, egészen pontosan az alacsony frekvenciás hanghullámok. Ezzel kapcsolatosan már korábban is folytak kutatások, többek között a West Georgia Egyetemen Prometheus név alatt, és később az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA is dolgozott egy koncepción, amit be is mutattak működés közben, íme:

Míg a hagyományos tűzoltó módszerek valamilyen kémiai reakcióval dolgoznak, addig a DARPA ötlete azon alapszik, hogy a láng egy hideg plazma, ami manipulálható fizikai erőkkel, mint például elektormágneses sugárzással, hanghullámokkal. A DARPA szerint ugyanis hanghullámok növelik a levegő áramlásának sebességét, ami ritkítja azt a határréteget, ahol a gyulladás történik, valamint a hullámok kavarják a tüzelőanyag/égésgyorsító felszínét is, ami megnöveli a láng területét, kvázi ugyanannyi hő szélesebb területen oszlik el, összességében csökken az égés hőmérséklete.

Ezekre alapozva kezdték meg saját projektjüket a George Mason Egyetem végzős hallgatói, Seth Robertson és Viet Tran, akik jóval egyszerűbb formában, hordozható eszközként kívánták a "hanggal oltót" megvalósítani. Ötletüket persze nem fogadta senki sem kitörő örömmel, és a szkeptikusok miatt folyamatosan falakba ütköztek a professzorok irányából, de végül Brian Mark professzor felvállalta a mentorálásukat, aminek meglett az eredménye:

A páros többféle kialakítású eszközzel is kísérletezett, és elköltöttek 600 dollárt (~165 000 forintot), mire a végleges prototípus elkészült. A videó alapján úgy tűnik, hogy alapvetően egy mélyhangsugárzóból, egy PC-s tápból és egy autós erősítőből épült meg az eszköz, aminek nagy előnye, hogy oltás közben nem csinál rumlit, és irányítottan lehet vele tüzet oltani, így például nem csak a Földön, de súlytalanságban, azaz űrhajókon, űrállomáson és zárt terekben is kifejezetten hasznos lehet, de a "feltalálók" hosszabb távon már drónokra szerelt verziókat is vizionálnak belőle. Hátránya persze, hogy jelenlegi formájában nagyobb, mint egy szimpla tűzoltó palack, és áramot is igényel.

Prototípusok
Prototípusok [+]

Seth Robertson és Viet Tran találmánya egyébként ideglenes szabadalmi bejelentéssel él, így a további kutatások, tesztelések és a piaci igények felmérése után dől el, hogy megindíthatják-e a végleges szabadalmi eljárást.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés