Gyorskeresés
ECS: itt az első Socket FM1 alaplap
Az asztali Llano-hoz tervezett ECS lap várhatóan júniusban válik majd elérhetővé.
Hirdetés
Az ECS idehaza talán egy nem annyira ismert és népszerű gyártó, de ennek ellenére voltak, illetve vannak kellemes termékei. Anno még az ismertebb gyártók közül ő volt az első, aki a hivatalos startot megelőzve, már 2008 decemberének végén hivatalosan is bejelentette a legelső Socket AM3-as alaplapot és most úgy fest, hogy ugyanezt játsszák el a Socket FM1-es asztali Lynx platform esetében is.
A már processzorba integrált PCI Express vezérlőnek köszönhetően meglehetősen helytakarékos hatást kelt az alaplap kialakítása, de ennek ellenére mégsem nevezhető egy teljesen fapados darabnak. A pluszokat elsősorban az AMD Hudson D3 chipkészlete (FCH) szolgáltatja, mely összesen 6 darab SATA 6 Gbps port mellett (5 + 1 eSATA) még 4 natív USB 3.0-s csatlakozást is kínál. Ezek mellett a két PCIe x16 és a két PCI x1 portok mellett három sima PCI slot is helyett kapott, melynek értelmében a FCH által még támogatott összes portot kihasználta a gyártó. A PCIe x16-os slotok közül minden bizonnyal csak a felsőhöz van bekötve 16 sáv, és a lenti csak 8 sávot kapott, amely valószínűleg annak tükrében oszlik majd el dinamikusan, hogy éppen kerül-e valamilyen kártya az alsóba. Ennek leginkább majd CrossFire esetében lehet jelentősége. A különböző megjelenítőket szokás szerint egy D-SUB, egy DVI és egy HDMI csatlakozóra köthetjük majd rá.
Az ECS az A75F-A mellett még két egyszerűbb és kisebb microATX-es alaplap kiadását is tervezi.
Azóta történt
Három FM1 foglalatos AMD Llano alaplap érkezik a Biostartól
Computex 2011: két Socket FM1-es MSI alaplap
Socket FM1 alaplap mini-ITX formátumban az ASRock-tól: jön az A75M-ITX
Újabb Llano APU-s alaplap, ezúttal a Gigabyte A75M-UD2H tűnt fel
Bemutatkozott a Gigabyte első Socket FM1-es alaplapja
Újabb AM3+ foglalatos alaplap a láthatáron: az ECS A990FXM-A
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







