Gyorskeresés
Szponzorunk
Mi lesz a snapdragonos gépekkel?
A gyártók alaposan átgondolják a kisméretű mobil gépek piacra dobását.
Valószínűleg sokan emlékeznek a múlt évben megrendezett Computexre, ahol meglehetősen nagy figyelmet kaptak a különböző kisméretű, nem PC-s processorral ellátott gépek. A kiállításon szerzett információk szerint a nagymértékű mobilitást előtérbe helyező masináknak 2009 végén kellett volna debütálniuk, de az invázió elmaradt. A gyártók érezhetően a biztonságra játszanak, mivel ezeknek a készülékeknek a forgalmazása számos kockázatot is rejt. Azóta Jerry Shen, az Asus elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a saját megoldásuk 2010 első negyedévére csúszik, ám Jonney Shih nyilatkozata után kiderül, hogy továbbra is rengeteg a kérdés a kis gépekkel kapcsolatban.

Az Asus elnöke szerint semmi garancia nincs arra, hogy ezek a termékek a fogyasztóknak is tetszeni fognak. Gyakorlatilag a jelenleg népszerű netbookok árazása alá lesznek pozicionálva, hiszen az előállításuk a kevesebb alkatrésznek köszönhetően jelentősen olcsóbb. Ez persze nem azt jelenti, hogy a rosszabbak lesznek, mint a netbookok, sőt a készülékek ugyanazokat a funkciókat képesek ellátni hosszabb üzemidő és jobb mobilitás mellett. Felmerülhet a kérdés, hogy hol itt a probléma. Nos, a netbookok esetében PC-s processzort használnak a gyártók, amin tökéletesen futnak a legjobban elterjedt Windows operációs rendszerek. Ezek a gépek viszont többnyire ARM architektúrára épülnek, amihez olyan Linux-alapú megoldások vannak, mint például a Google Android. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a keresőóriás várhatóan az év vége felé előáll az új Chrome OS-sel, ami további előnyöket rejt az Androidhoz viszonyítva.

Az Asus tervezett megoldása
Érdemes megjegyezni, hogy a gyártóknak a Snapdragonnal ellátott mobil gépek és a netbookok átfedéseire is figyelniük kell, hiszen az előbbiek jobban megfelelnek a hordozhatósággal szemben támasztott igényeknek, és még olcsóbbak is. Valamilyen szinten biztos, hogy ártalmasak lesznek a netbookeladásokra, ugyanakkor pár kisebb gyártó kiugrási lehetőségként tekint rájuk, így ha az elgondolás sikeres lesz, akkor a nagyobb vállalatok némi hátránnyal lépnek be a piacra.
Egyelőre a legtöbben kivárnak. Hogy ez mennyire jó stratégia, arra majd csak az idő ad választ. A Lenovo azonban tavaszi startot prognosztizál a Skylight nevű masinája esetében, aminek már a Pegatron és a HP is készíti a versenytársát.
Azóta történt
Előzmények
-
Eee PC-k kagylóhéjban
Nálunk járt az Asus két Seashell sorozatos netbookja, a 10,1"-os 1008HA és a 11,6"-os 1101HA.
-
Kicsim, meddig bírod?
Két kis fogyasztású, de nagy akkumulátoros netbook elektromos hálózat nélküli képességeit vizsgáljuk.
-
Trendi Asus mininotesz
Találkoztunk az Asus N10 mininotebookjával, mely kilép az Eee PC kategóriájából.
-
Felnőtt az Eee PC
Kistestvérei után itt a legnagyobb Eee PC, az 1000H 10 hüvelykes kijelzővel, nagyobb billentyűzettel.
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
Elérhető a TouchPad Android forráskódja
A CyanogenMod számára a HP elérhetővé tette a w...
The Dark Eye: Chains of Satinav videó
A Daedalic Entertainment és a Deep Silver gondo...
Szabadon árusítható az átalakított Galaxy táblagép
A Samsung átalakította készülékét, és a német b...
Microsoft OneNote – Android mobilokra is
Android-alapú mobilokra is elkészült a multiméd...
Last of Us - új képek
Az AGB-n új képek jelentek meg a Naughty Dog PS...
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.
Windows 8 béta: február 29-én
Az új operációs rendszer nyilvános előzetesét rendhagyó módon a Mobile World Congressen mutatják be.







