Intel Core M CPU-t kap és finomhangolják a Dell Venue 11 Pro tabletet

A Microsoft erősen elhúzott a Windows 8.1-et futtató professzionális x86-os tabletek piacán a Surface Pro 3-mal, de úgy tűnik, a konkurensek is próbálnak felzárkózni. A Dell sem volt rest bővíteni a Venue 11 Pro 7000 táblagép családot, hogy alternatívát nyújtson a fent említett termékre, noha ezek a frissítések kevésbé radikálisak, mint amit a Microsoft vitt végbe a Surface-nél, és majd látni fogjuk, hogy a Dell egy kicsit más utakon jár.


[+]

Példának okáért rögtön az érintőkijelző hozható fel, ahol a Dell megmaradt a 10,8 hüvelyknél, az IPS technológiánál és a Full HD felbontásnál, valamint az ezzel járó képaránynál, tehát mint említettük, nem egészen azonos kategóriában versenyeznek a Microsoft termékével. Az igazi újdonságot viszont a kétmagos, passzív hűtésű Core M 5Y10a és Core M vPro 5Y70 processzorok megjelenése nyújtja, ami mellé 4-8 GB RAM és 64, 128 vagy 256 GB-os SSD kerül felszereltségtől függően. A méretek is változtak némiképpen, de a 10,75 milliméteres vastagság meglepő módon túlszárnyalja az Y sorozatba tartozó Core i7 processzorokkal szerelt Venue 11 Pro 10,2 milliméteres vastagságát, és elmarad a Surface Pro 3 9,1 milliméteréről is. Csérébe a tömegen sikerült faragni, ami mindössze 733 gramm az AC-s Wi-Fit tartalmazó modelleknél, az LTE-képes modell 757,3 grammot nyom, de mindkettő előrelépés.


[+]

A webkamerákat meghagyták 2 és 8 megapixelesnek, illetve megkapott minden fontos kiegészítőt, mint az említett AC-s Wi-Fi + Bluetooth 4.0-s vezérlő, NFC, opcionális LTE kártya, sztereó hangszórók és zajcsökkentős dupla mikrofon, giroszkóp, G-szenzor és közelségérzékelő, USB 3.0-s port, microSD olvasó és micro HDMI kimenet. Az akkumulátor kapacitását növelték 30-ról 38 Wh-ra, de akinek ez nem lenne elegendő, az a "kemény", normál billentyűzetes és touchapddal is ellátott dokkolóval közel duplájára növelheti az üzemidőt. Emellett a hagyományos asztali dokkoló is elérhető lesz, amihez további beviteli eszközöket és perifériákat kapcsolhatunk, akár két külső monitort is a rajta fellelhető DisplayPort és HDMI kimeneteket használva. Természetesen a tollas bevitelről sem feledkeztek meg.

A Dell Venue 11 Pro Core M processzoros változatai november 11-én rajtolnak 699 dolláros kezdő végfelhasználó árral. A tollat és a billentyűzetes dokkolót is tartalmazó alapmodellért 799 dollárt kell majd fizetni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Dell

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés