Computex 2015: megint az állunkat keresgéltük a Noctua standján

Ha Computex, akkor Noctua, ha pedig Nocua, akkor részletekbe menő technikai elemzés Jakob Dellingertől, a vállalat sajtó- és marketing menedzserétől, aki évről évre ugyanolyan lendülettel,  átéléssel és nem utolsósorban szakmaisággal mesél a Noctua újításairól. Most sem történt ez másképp. Bemelegítésnek a nemrégiben bemutatott NH-D15S és NH-C14S hűtőkkel ismerkedhettünk meg, amelyekről korábban már beszámoltunk. Majd rögtön egy újabb állomásra ugrottunk, ahol előkerült a ventilátorok lelki világa.


[+]

Készül ugyanis az NF-S12A és NF-F12 közé pozicionált NF-P12 utódja, ami prototípus állapotban már látható volt a standon. A leglényegesebb újítása ennek a ventilátornak, hogy a lapátok széle olyannyira közel került a kerethez, amennyire korábban még soha sehol és semmikor. Konkrétan 0,5 milliméterről beszélünk, ami jótékony hatással van a ventilátor hatásfokára és zajszintjére egyaránt.


[+]

A falon lévő, statikus légnyomás és légszállítás viszonyát ábrázoló grafikonon jól látható, hogy a zöld vonallal jelzett új ventilátor ugyan nem éri el az NF-F12 csúcs légnyomását (pirossal), míg légszállításban nem tud versenyezni a kékkel jelölt NF-S12A-val, de ez nem gond. Egy légkavaró működésénél ugyanis nem is a végértékek számítanak, hiszen azok legfeljebb csak kiszerelt állapotban, szabad áramlásnál mérhető adatok, hanem sokkal inkább a középső tartomány az, ami a valóságot ábrázolja. És ez az, ahol az újdonság azonos zajszint mellett felülmúlja a két másik társát, nem is kevéssel.


[+]

Az persze kissé csalóka lehet, hogy az alsó grafikon szerint az új szélgép nagyobb fordulatszám mellett ér el jobb teljesítményt, ám ez nem számít, hiszen a zajszint a lényeg, abban pedig nagyobb fordulat mellett is sokkal jobban teljesít az újdonság, hála az új kialakításnak. Az egyelőre név nélküli prototípusból leghamarabb jövő év elejére lehet valami, ugyanis még van vele munka: ilyen kis résnél nagyon pontosan ki kell számolni mindent, hiszen a rezgéseket és a felhasznált anyagok jellemzőit is figyelembe kell venni, hogy a lapátok véletlenül se érjenek hozzá a kerethez.

Hirdetés

A ventilátorhoz lesz egy kiegészítő is, az antivibrációs gumikeret, ami egyrészt a nevéhez hűen csökkenti a működésből adódó rezgést, másrészt tömítő funkciót is ellát egyben.


[+]

Az újdonságból később 140 milliméteres modell is lesz, de ez még inkább prototípus állapotban leledzik.


[+]

A következő állomás a régóta ígért ANC, azaz aktív zajszűrős (vagyis zajkioltós) ventilátor volt, aminek működésébe nem mennénk bele, hiszen korábban alaposan leírtunk mindent erről a megoldásról. Mindazonáltal az ANC kapcsán előadónk is kicsit kellemetlenül érezte magát, hiszen ez az a technológia, amit hosszú évek óta ígérnek, de még mindig nincs készen. Sajnos a fejlesztést hátráltatta pár tényező, például az, hogy a ventilátorlapát kialakítása idő közben megváltozott, emiatt pedig újra kellett mindent számolni és modellezi, ami önmagában bő fél éves késést jelentett.


[+]

Emellett nem kevés idő ment el arra, hogy a vezérlőpanelt elfogadható méretűre zsugorítsák, majd elkészítsék a motor mögött található áramkörre integrált változatot, hogy a ventilátorokra vonatkozó méretszabványt tartani tudják.


[+]

Ez most már megoldódott, így hamarosan talán tényleg előrukkoltak a kész változattal. A kérdés egyelőre még nyitott annak kapcsán, hogy a technológia működtetéséhez szükséges mikrofon hol és milyen formában kapjon helyet és legyen rögzítve, hiszen míg egy házhűtőnél közvetlenül a motor mögött, addig egy radiátorra/hűtőre felhelyezve a lamellák mögött lenne ideális helyen.

Következő állomás az IndustrialPPC ipari ventilátorcsalád, amelynek modelljei IP67 védettséggel is rendelkeznek, és meglepő módon a végfelhasználók körében is rendkívül kedveltek lettek. A már futó termékek esetében nem lesz változatás, de a kínálat kibővül egy 24 voltos modellel.


[+]

Ugyanitt a falon kicsit odébb egy kis meglepetés is előkerült: a vállalatnál meghallották a sirámokat a "csúnya" barna szín kapcsán, ezért most "project chromax" név alatt előrukkoltak a színes rezgéscsillapító szilikongumikkal és felfogatókkal. Mivel prototípusról van szó ebben az esetben is, a színválaszték még bővülhet, de jó hír ez azok számára, akik szemét már nagyon csípte a klasszikus barna.


[+]

Tovább haladva előkerült egy szintén prototípus külső PWM ventilátorvezérlő, ami külön lesz majd megvásárolható és egyszerre akár hat ventilátor is felfűzhető lesz rá. Ennek segítségével felülbírálhatjuk az alaplapi PWM-szabályozást, sőt akár erre sincs szükség, ugyanis a kis vezérlőről minden kézzel állítható lesz.


[+]

Maradva a prototípusoknál készül a slim 120 mm-es ventilátor is, ám ennek egyelőre csak a CNC-zett demóját láthattunk. Persze megkérdeztük azt is, hogy miért nem 3D nyomtatással készítik a fejlesztési fázisban az egyes próbadarabokat, aminek az az egyszerű oka, hogy 3D-s eljárással kapott munkadarabok anyagminősége nem olyan jó még, mint a CNC-vel készített daraboké.


[+]

Zárásként másfél újdonságot kaptunk még. Ezek közül az egyik ez, hogy a Noctuának is lesz 200 mm-es ventilátora az NF-A sorozatban (és most már a standon sem csak a prototípus volt).


[+]

A fél újdonság pedig nem más, mint az, hogy az LGA1151-es tokozású Intel Skylake processzor érkezésével a vállalat a korábbi gyakorlatnak megfelelően a megfelelő hűtők tulajaihoz ingyen eljuttatja majd az NM-i115x lefogató szettet, ami azt jelenti, hogy akár 10 évnél idősebb hűtők is rászerelhetőek lesznek a hatodik generációs Intel Core i processzorra.


[+]

A látogatás végére pedig egy kis pletyka is jutott: a Noctua hamarosan beléphet a vízhűtők piacára. Persze ezt mindaddig nem lehet készpénznek venni, amíg nem látunk erre valami bizonyítékot, de a vállalatnál állítólag már dolgoznak a rajta, hogy házon belül házasítsák össze a ventilátort és radiátort. A blokk és a szivattyú külső gyártó terméke lesz, ugyanis a cégnek ezen a téren nincs tapasztalata, de természetesen itt is szeretnének egyedit piacra dobni.

Azóta történt

Hirdetés