Computex 2012: ASRock HTPC-k a legkülönfélébb belsőkkel

Hirdetés

A kis méretű HTPC-k iránt egyre nagyobb a kereslet, és ezzel együtt természetesen a kínálat is, így a zsúfolt mezőnyben megannyi gyártó próbálkozik magára vonni a figyelmet. Az idei Computexen tett látogatásunk során nekünk például az ASRock tenyérnyi masináik keltették fel az érdeklődésünket. A három kiállított újdonság közül mind teljesítményben, mind pedig méretben a legkisebb a MINI Series, amelyben egy AMD Brazos 2.0 platform szorgoskodik, amely különösebb bemutatásra nem szorul.

ASRock MINI Series
ASRock MINI Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

HTPC fronton már az első generációs Brazos APU-k is nagyon szépen teljesítettek, főleg például egy Intel atomos konfigurációval szemben. Jelen esetben egy 1,7 GHz-en ketyegő E2-1800 APU munkálkodik a rendszerben, vagyis a frissített platform legerősebb variánsa. A multimédiás feladatokban persze a Radeon HD 7340 integrált grafikus alegység végzi a feladat oroszlánrészét, amely Turbo Core módban 680 MHz-en is képes járni. A 195 x 70 x 186 mm-es, mindössze 2,5 literes űrtartalommal rendelkező dobozban 2 GB (DDR3-1333 MHz) memória kapott helyet, a dupla SO-DIMM foglalat viszont 8 GB-ig engedi a bővítést. Az adatok tárolásáról 320 GB-os merevlemez gondoskodik, továbbá a tervezők egy slim oprikai meghajtónak is helyet szorítottak, amely igény esetén Blu-ray is lehet.

ASRock MINI Series
ASRock MINI Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

Szerencsére az elterjedt vezeték nélküli szabványok támogatása alapból adott, így a termék IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi és Bluetooth 4.0-s kommunikációra képes. Az előlapon 2 darab USB 3.0-s port, a szokásos audioaljzatok és a bekapcsológomb látható. Hátoldalán a külső tápegység bemenete mellett 7.1-es analóg jack csatlakozók és egy optikai S/PDIF, valamint Gigabit Ethernet, 6 darab USB 2.0 port, illetve D-Sub, DVI és HDMI videokimenetek sorakoznak. A csomagban egy Windows Media Center távirányító is lapul majd.

ASRock Vision HT Series ASRock Vision HT Series
ASRock Vision HT Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

A sorban következő Vision HT Series megjelenésében sokkal modernebb és letisztultabb külsőt kapott, a fémes borítás és a slot-in rendszerű optikai meghajtó rése okozta összhatás erőteljes Apple Mac mini koppintásnak tűnik, ettől függetlenül kétségtelen, hogy nagyon jól néz ki. A 200 x 70 x 200 mm-es kiterjedésével és 2,8 literes űrtartalmával a MINI-hez viszonyítva egy leheletnyivel nagyobb. A burkolat alatt számítási kapacitás szempontjából az előbb látottakhoz képest egy potensebb platform dorombol, ugyanis a termék kétmagos mobil Intel Ivy Bridge Core i3, i5 és i7 APU-kkal rendelhető. Dedikált grafikus kártya hiányában az integrált HD Graphics 4000-rel kell beérni, ez viszont a korábbi Intel IGP-kkel ellentétben felnőtt a mai kor igényeihez.

ASRock Vision HT Series
ASRock Vision HT Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

A Vision HT masinákban 2 darab 2 GB-os modul sorakozik gyárilag, a merevlemez kapacitása pedig 500 vagy 750 GB lehet. A vezeték nélküli Bluetooth 4.0-s kapcsolat mellé ezúttal a kétsávos (2,4 / 5 GHz) kommunikációt is támogató IEEE 802.11a/b/g/n Wi-Fi modul került. Előlapja a MINI-hez képest egy kártyaolvasóval bővült, hátlapján pedig a D-Sub helyett egy eSATA interfész kapott helyet.

ASRock Vision HT Series
ASRock Vision HT Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

A trió csúcsát jelentő harmadik modell a VisionX Series, amely a Vision HT-hoz képest nem ezüst, hanem fekete színben került kiállításra, a készülékházuk azonban egyforma. A választható processzorokban sincs változás, azonban az IGP mellé egy 1 GB VRAM-mal megtámogatott AMD Radeon HD7850M jelzésű MXM modult építettek a tervezők, ami a teljesítmény szempontjából komoly lökést ad, illetve a támogatott szabványok alapján jelentős előrelépés.

ASRock VisionX Series
ASRock VisionX Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

Itt már gyárilag 8 GB-nyi (2 darab 4 GB-os modul) memóriával tölti fel a cég a foglalatokat, valamint csak a nagyobb, 750 GB-os merevlemez érhető el. A termék a körben sorakozó csatlakozók szempontjából nem mutat változást a Vision HT-hez képest.

ASRock VisionX Series
ASRock VisionX Series (forrás: PROHARDVER!) [+]

A kompakt HTPC-k mellett érdemes még megemlíteni, hogy más gyártókhoz hasonlóan az ASRock is kiállított egy Socket FM2-es alaplapot, az FM2A85 Pro4-et, amely az A85X jelzésű vezérlőhíd köré épül. A deszkáról semmilyen technikai részletet sem közöltek, de alapvető felszereltségét szemre is fel tudjuk térképezni. Az alsóbb régióban két x16-os és két x1-es PCI Express 2.0-s, valamint három PCI interfész várja az esetleges bővítőkártyákat, a DDR3-as memóriamodulokat pedig négy foglalatba sorakoztathatjuk fel. A jobb alsó sarokban egy bekapcsoló és egy reset gomb látható, valamint a könnyebb hibadetektálást egy fedélzeti hexadecimális kijelző segíti.

ASRock FM2A85 Pro4 ASRock FM2A85 Pro4
ASRock FM2A85 Pro4 (forrás: PROHARDVER!) [+]

A hátsó I/O panel felhozatala minden igényt kielégítő: 7.1-es analóg (jack) és optikai S/PDIF audioaljzatok, videokimenetek (D-Sub, DVI és HDMI), 6 x USB 3.0, 2 x USB 2.0 és egy kombinált eSATA/USB port, valamint egy PS/2 csatlakozó található rajta. Egyedül talán a DiplayPort említhető meg, mint hiányosság, de ha nem cél a négymonitoros Eyefinity, akkor ez sem túl nagy érvágás. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a megjelenési dátumról és a vételárról nem közölt semmilyen információt a gyártó.

Előzmények

Hirdetés