Gyorskeresés
Szponzorunk
Computex 2009: elkezdődött
Megnyitott az idei Computex, melyről helyszíni tudósítónk közvetít.
Hirdetés
Hazai idő szerint hajnali két órakor hivatalosan is megnyitotta kapuit az idei tajvani Computex ICT, vagyis informatikai kiállítás Tajpej szívében. Idén másodszor már az új Nangang kiállítócsarnok is várja a látogatókat június 2-6-a között. Több mint 1700, jobbára tajvani vállalat prezentája termékei legjavát, de a külföldiek is megmutatják magukat. Közel 50 000 négyzetméteres kiállítási területével a Computex a hannoveri CeBIT után a világ második legnagyobb ilyen jellegű eseménye. Könnyen lehet, hogy pár éven belül eggyel előbbre lép, ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetben a CeBIT zsugorodott, a Computex viszont stagnál.
Az idei év jelmondata „WiMAX on the MOVE”, vagyis mozgásban a WiMAX, ahol a MOVE szó betűi a mozgás (move), nyitottság (open), vitalitás (vitality) és környezetbarát (ecological) szavakat takarják. És valóban, mozgásban van Tajvanon a WiMAX, ugyanis most vezetik be kereskedelmi szolgáltatásként; először a metróhálózat környékén lesz elérhető.
A korábbi évekhez képest még jobban koncentráltak a szervezők a B2B részlegre, hiszen a Computex 20 milliárd (amerikai) dollárnyi potenciális üzletet – és ezzel komoly bevételt – jelent az országnak. Tajvan elsősorban eladó az informatika világában, ezért különös szüksége van vevőkre, ezért a fejlődő országok – elsősorban a közeli Kína – felé fordulnak. Idén először állították fel a kínai pavilont, mely nem csak a látogatókat, hanem a potenciális ügyfeleket is vonzza.
Szintén központi szerepet kapnak a netbookok, melyek igazi tajvani találmánynak számítanak, hiszen itt született meg az ötlet, és ma tíz netbookból kilenc innen érkezik. Hogy mennyire fontosnak tartják ezeket az eszközöket, nagyon jól jelzi, hogy az NVIDIA és az ARM is itt mutatta be legújabb platformját – Tegra, illetve Snapdragon –, melyekről később részletesen beszámolunk. Helyszíni tudósítónk az egész kiállítás ideje alatt a helyszínen tartózkodik, személyes blogja a Computexről a Logouton olvasható.
Azóta történt
-
Computex 2009 – összefoglaló
Válogatásban kínáljuk a neves informatikai kiállítás legérdekesebb termékeit.
Computex 2009: Befejeződött
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Galaxy blog: S III simogató olvasói találkozó
Május 31-én, csütörtökön, egy nappal a hivatalo...
Nem hagyják békén a Google-t az európai adatvédelmi hatóságok
A francia adatvédelmi biztos gyakorlatilag az u...
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.







