CES 2016: agypusztító szemüveg nélküli 3D "játékélmény"

Hirdetés

Az idei CES-en egész sok cég mutatott be szemüveg nélküli 3D megjelenítőt, közöttük a vicces nevű, kínai Marvel Digital is, amelynek semmi köze egyébként a híres, amerikai Marvelhez. A cég standján kiállítottak egy 28 hüvelykes, papiron 4K felbontású kijelzőt is, amelyhez egy számítógépet csatlakoztattak, és így ki lehetett próbálni az azon futó játékot is, értelemszerűen 3D-ben.


[+]

Nincs mit szépíteni a dolgon, egészen elképesztően szörnyű volt az élmény. Egyrészt szellemképes volt, a felbontás a régi nintendós időket idézte, a gyors mozgásoknál látványosan jelentkezett az akadozás, ráadásul igen hamar émelygést, enyhe fejfájást okozott. Lehet, ennek hátterében az áll, hogy ilyenkor az ember még inkább koncentrál a kijelzőre, mintha csak egy filmet nézne, és az agy ilyenkor jobban reagál a hibákra, zavaró ingerekre. Egyébként maga a játék se volt valami nagy durranás, egy felülről-hátulról látható kardos pofával kellett kaszabolni a szembejövő, váratlanul megjelenő ellenségeket. Szóval mindent összevetve, úgy néz ki, hogy a világ még nem érett meg a szemüveg nélküli 3D játékra, legalábbis arra biztos nem, amit a Marvel Digital kínál.

Marvel Digital szemüveg nélküli 3D
Marvel Digital szemüveg nélküli 3D [+]

Előzmények

Hirdetés