CES 2017: Magyar kiállítók a CES-en

Három hazai startup kiváló ötlete is bemutatkozott az év egyik legfontosabb technológiai rendezvényén.

Noha a CES amerikai rendezvény, minden évben találkozhatunk a kiállítók között magyarokkal, és idén sem volt ez másképp. A Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programja jóvoltából idén három új hazai startup céget látogattunk a Sands pavilonban.

DoBox: Elsőként a DoBox fejlesztőit említenénk meg, akik egy Apple-höz tervezett, hiánypótló eszközzel akarják megvetni a lábukat a piacon. Az almás cég dizájnját idéző apró, Kickstarter kampány keretén belül 200 dollárba kerülő doboz lényegében egy vezeték nélküli dokkoló, port replikátor egyben, amelyen ennek megfelelően számos csatlakozó foglal helyet. Többek között USB 2.0, USB Type-C, HDMI, LAN, és még analóg hangkimenet is. Hovatovább van benne beépített akkumulátor, így vezetékkel akkupakként is használható, illetve az Apple Watch vezeték nélkül is tölthető a tetejére helyezve. Mindemellett helyet kapott benne Bluetooth vezérlő, és belső 32/64 GB-os tárhellyel is rendelkezik, amit microSD-vel lehet tovább bővíteni.


[+]

És hogy mindez mire jó? Az ARM processzor erőforrásait használó DoBox hubhoz Wi-Fin keresztül csatlakozhatnak az Apple iPhone, iPad és Mac eszközök, amelyek a kapcsolat létrejötte után tudják használni a felsorolt csatlakozókhoz kapcsolt eszközöket, erőforrásokat. Azaz látják a csatlakoztatott pendrive tartalmát, használni tudják a beviteli eszközöket és a vezetékes LAN-t is, HDMI kimenetet, tehát olyan tudással is felruházhatjuk mobil és ultramobil eszközeinket, amit alapból nem tudnak, így egy kisebb számítógépet csinálhatunk egy Apple okostelefonból, vagy telefonokból. A többesszám nem véletlen, egyszerre több eszköz is kapcsolódhat rá, sőt privát hálózatot is létrehozhatunk ezen eszközök között.

Sybrillo: Második állomásunk a Sybrillo volt, ahol kifejezetten a GoPro tulajdonosokat célozzák meg fejlesztésükkel. A tavasszal, 400 dolláros áron megjelenő eszköz egy háromtengelyes stabilizátor, mely kompatibilis minden létező GoPro kiegészítővel, és természetesen a felhasználási területnek megfelelően ellenáll pornak és víznek egyaránt. Ezenkívül extra tudással is rendelkezik, melynek alapját nem meglepő módon egy alkalmazás adja.


[+]

Ezen keresztül lehetőség adódik a kamera vezérlésére. Itt nem csak olyan dolgokról van szó, mint be- vagy kikapcsolás és felvételek elindítása, leállítása, hanem az elektronikában köszönhetően a kamera távoli mozgathatóságára is van lehetőség, méghozzá kézzel vagy előre beprogramozott pályán, roppant apró lépésekben, illetve telefont használó VR headsetekkel is együtt tud működni, azaz lekövetni egy VR headset mozgását.

Chameleon: A harmadik vállalkozás a Chameleonban utazik, mely egyetlen csapással kíván rendet tenni a szerteágazó okosotthonokra vonatkozó szabványok és rendszerek piacán. Alapvető probléma, hogy rendkívül sokféle okosotthon platform létezik ma már, de működésük feltétele, hogy saját rendszerben, saját hardverrel dolgozzanak, ezek az eszközök pedig azon kívül, hogy úgy néznek ki, ahogy a gyártó kitalálta, rendkívül drágák, egy másik rendszerre történő áttérés szinte lehetetlen újabb fúrás-faragás nélkül, a költségekről nem is beszélve.


[+]

A Chameleon használatához egy létező okosotthon platform fejegysége (például Loxone, Google Home, Apple Homekit, stb.) szükséges, ez adja a hardveres alapot és a felhasználó kezébe a szoftveres alapot, lényegében az alkalmazást, amin keresztül majd irányítani, programozni tudja a házban lévő eszközöket. Ha ez megvan, és a Chameleont is beillesztjük a rendszerbe, onnantól fogva nem kell az adott platformhoz (például Loxone) elérhető drága és dedikált eszközöket megvásárolni, mivel a Chameleont hidat képez a ház és más gyártók smart home eszközei között. Magyarul elvégzi a különféle szabványokat ismerő okoseszközök jelfeldolgozását és fordítását az adott fejegység számára, amit innentől fogva sajátként tud majd kezelni.

Mi több, a Chameleont arra is felkészítették, hogy egy konnektort, kapcsolót mozgásérzékelőt, elektromos zárat, füstérzékelőt, kapunyitót, stb. is bele lehessen integrálni a rendszerbe, és ezek a jövőben akkor is használhatóak maradnak, ha a mögöttes infrastruktúrát esetleg le kell cserélni, mert mondjuk megszűnt az adott okosotthon platform gyártója és nem lesz többé támogatás. Utóbbit egy a konnektorok, kapcsolók mögé, valamint az egyes eszközök elé telepített relédobozok segítségével valósítják meg, amelyek az adott szobához tartozó hubhoz kapcsolódnak, majd ezeket egy Raspberry Pi alapú központi egység fogja össze és tartja összeköttetésben az említett okosotthon platform agyával. A Chameleon tehát lényegében nem csinál mást, mint a dobozokon keresztül figyeli a rákötött eszközök állapotát és a láncolaton keresztül továbbítja azokat, illetve a felhasználó által az alkalmazásban kiadott vagy az állapotfigyelés alapján életbelépő, netán időalapon beprogramozott parancsot visszafele továbbítja a reléegységnek, ami lényegében elvégzi a kapcsolást vagy más beavatkozást.


[+]

Tekintettel arra, hogy a Chameleon kommunikációja a dobozokkal nem a 110-230 voltos elektromos vezetéken zajlik (ez a fejlesztők szerint nem eléggé megbízható) a beszerelés sem úszható meg vezetékezés nélkül, ami új építésű házaknál nem gond, a nem újak esetében viszont felújítás során érdemes megcsinálni – bár megfelelően becsövezett hálózat esetén némi esély van rá, hogy akár utólag is behúzható legyen az extra kéteres vékony kábel, és akkor csak kisebb átalakítások kellenek. Ha viszont készen van, akkor az átlagosnál kevesebb pénzből igen jó dolgokat lehet kihozni a segítségével, ám mindez nagyban függ attól is, hogy melyik okosotthon platform mellett tesszük le a voksunkat.

Előzmények

Hirdetés