2016. július 25., hétfő

CES 2016: SDR-HDR konverzióval kecsegtető, ultravékony LG tévék

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Az UH9550 széria tagjaiba 10 bites, Direct LED háttérvilágítású 4K IPS LCD paneleket építettek.

Az LG az OLED mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordít a hagyományos LCD technológia fejlesztésére is. Ezt támasztja alá a CES-en debütáló UH9550 sorozat is, amely egyelőre egy 65, illetve egy 86 hüvelykes készülékből áll.

LG UH9550
LG UH9550 [+]

Ezekbe a mindössze 6,6 milliméter vékony modellekbe a vállalat saját fejlesztésű és gyártású 4K felbontású, Direct LED háttérvilágítású 10 bites IPS paneljeit építették, amelyek biztosítják a BT.2020 színtér lefedését, és megkapták a nagy fényerőt biztosító Ultra Luminance technológiát is.Támogatják a HDR (High Dynamic Range) tartalmak megjelenítését, sőt, és az igazi újdonságot ez jelenti, hogy módot adnak az SDR-HDR konverzióra, amely elméletben képes a hagyományosakból nagy dinamikatartományú, azaz sokkal látványosabb, élénkebb anyagokat varázsolni. Ez azért különösen fontos, legalábbis jelenleg, mert egyelőre még kevés az elérhető, valódi HDR tartalom.

A HDMI 2.0 csatolókkal ellátott tévék mindenesetre gond nélkül képesek együttműködni az UHD Blu-ray asztali médialejátszókkal, és a webOS platform révén elérhetőek az ilyen videók megtekintését biztosító online szolgáltatások, tehát például a Netflix, az Amazon vagy a Hulu is.

Előzmények

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.