2016. május 30., hétfő

CES 2016: "kedvező árú" 4K OLED tévék Kínából

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A Konka modelljei állítólag "csak" kétszer annyiba kerülnek, mint a hasonló méretű LCD televíziók.

A kínai Konka nem igazán tartozik a kifejezetten ismert márkák közé Magyarországon. Pedig nem egy szokványos távol-keleti cégről van szó, hiszen ez volt az első külföldi tulajdonban is lévő elektronikai vegyesvállalat Kínában, amelyet már meglehetősen régen, 1980-ban alapítottak.

Konka 55XP90 OLED tv
Konka 55XP90 OLED tv [+]

A Konka a CES-en két OLED televíziót is kiállított a 65 hüvelykes 65X90PU és az 55 hüvelyekes 55X90P személyében. Mindkét modell hajlított, 4K felbontású LG panelekre épül, de a különféle képmódosító, képjavító technológiák, és az Android-alapú smart platform is saját fejlesztésű. A rövid vizsgálódás után annyit azért meg lehetett állapítani, hogy a panel nem minden, hiszen a képminőség tekintetében elmaradtak a dél-koreai konszern televízióitól. A Konka munkatársai konkrétumokat az árral kapcsolatban nem nagyon tudtak mondani, de úgy saccolták, hogy nagyjából kétszer annyiba fognak kerülni ezek a készülékek, mint az ugyanilyen méretű Ultra HD LED LCD modelljeik. Ez pedig azt jelenti, legalábbis, ha a netes árakból indulunk ki, hogy körülbelül 2200 és 3200 dollárt kérnek majd el értük. Ez persze még mindig nem kevés pénz, de azért így olcsóbbak ezek, mint az LG modelljei.

Konka 65X90PU
Konka 65X90PU [+]

Hirdetés

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.