Gyorskeresés
Szponzorunk
Célkeresztbe került az Ion 2
Az Intel szerint az NVIDIA megoldása drágává teszi majd a netbookokat.
Az Intel nemrég mutatta be az új generációs Atomot, melytől elsősorban olcsóbban gyártható és némileg kevesebbet fogyasztó netbookok várhatók. A Santa Clara-i óriáscég a Pine Trail-M debütálásával megoldotta az Ion platform által teremtett veszélyt is, ugyanis az első generációs Atom processzorok forgalmazása hamarosan befejeződik, így az NVIDIA kénytelen lesz leállítani az extrém alacsony fogyasztású központi egységekhez tartozó lapkakészletek gyártását. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a zöldek feladnák, így készül az Ion 2 néven emlegetett megoldás, mely teljes mértékben kompatibilis lesz a Pineview kódnevű Atom processzorokkal. Az Intel természetesen tudja ezt, így el is kezdték az Ion 2 elleni marketinghadjáratot.

Anil Nanduri - Forrás: Laptop Magazine
Anil Nanduri, az Intel netbook üzletágért felelő vezető marketingese a Laptop Magazine-nak adott interjúban elmondta, hogy az új Pine Trail-M platform egy harmadik féltől származó, úgynevezett HD vezérlőlapka segítségével már képes ellátni a szükséges multimédiás feladatokat, így nincs szükség egy méretes grafikus magra, ami jelentősen drágítaná a gyártást, és ezzel a végtermék vételárát. Itt érdemes visszatekinteni egy kicsit a múltba, ugyanis az Intel első generációs Atom platformjára épülő netbookok legnagyobb hibája az volt, hogy a HD videók lejátszása esetén elfogyott a rendszer tudománya, sőt egy erőforrásigényes flash animációval működő weboldalt sem tudott akadásmentesen lejátszani. Természetesen ez a probléma egy internetezésre tervezett készülékben súlyosnak tekinthető, és a megfelelő tájékozódás hiányában rengetegen csalódtak is a netbookokban. Öröm az ürömben, hogy az NVIDIA Ionja megoldást lelt az inteles platform hiányosságaira, így a tudatosan vásárló felhasználók is megtalálták a számításaikat. Persze a flash gyorsítás kapcsán fontos adalék, hogy a szükséges lejátszó még csak bétaállapotban van.
Természetesen az új Pine Trail-M platformhoz használható HD vezérlőlapka is javítja az előd problémáit, így az Ion 2 főleg a játékok és a GPGPU programnyelvekre írt programok futtatása esetén nyújt előnyt. Anil Nanduri szerint ez nem feltétlenül a netbookok legfontosabb felhasználási területe. Ettől függetlenül érdemes még megjegyezni, hogy az Ion 2 kínál majd HDMI interfészt is, ami számos érdeklődőnek fontos opció lehet.
Azóta történt
Előzmények
Az Acer számol az Ion 2-vel
-
Dupla Atom mag és egy Ion
Kipróbáltuk az Acer AspireRevo minigépének kétmagos Intel Atom processzorral és NVIDIA Ion chipkészlettel szerelt változatát.
2011 lesz a tényleges újítások éve a netbookpiacon
-
NVIDIA Ion: mire ez a nagy felhajtás?
Az NVIDIA Ionja a mérleg egyik serpenyőjében, konkurens rendszerek a másikban. Megvizsgáltuk, hogy mi ez a nagy felhajtás az Ion körül...
Hirdetés
Lenovo Thinkpad Edge E525 notebook 134 900 Ft!
PR
Most a 15,6” matt kijelzős Thinkpad Edge E525 üzleti notebookot adjuk padló áron! AMD A4 processzor, 4 GB RAM, 500 GB HDD www.notebookspecialista.hu
Percről percre
MATT
Avagy hogyan járjuk le tövig a lábunkat húsz ór...
Nokia: Nincs „B-terv”
A finn gyártó mindent egy lapra tett fel az oko...
Skyrim: Konzolokra nem jelenik meg a Hi-Res textúra csomag
A Bethesda készítői megerősítették, hogy Xbox36...
A netről kukkolható kamerákat adott el a lakásokba egy vállalkozás
Habár a szoftveres hiba már rég napvilágot láto...
Tüntetés az Apple összeszerelőinek jogaiért
Több mint negyedmillió aláírás átadásával és tü...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.







