Gyorskeresés
Szponzorunk
Billentyűzet - billentyűk nélkül
Újszerű beviteli eszközök terveiben nincs hiány az Art. Lebedev dizájnstúdiónál.
Hirdetés
Nagy fába vágta fejszéjét a moszkvai Art. Lebedev dizájnstúdió, amikor úgy döntött, hogy minden egyes gombján apró OLED kijelzőt hordozó, következésképp tetszés szerinti kiosztással, feliratozással használható billentyűzettanulmányát meg is valósítja. A gyártásban érthető módon járatlan tervezők partnereket kerestek a végső formába öntéshez és előállításhoz, ám az utóbbi években csak arról hallhattunk, hogy ilyen-olyan gondok miatt tovább halogatják a piaci bevezetést – sokan már vaporware-ként könyvelték el az Optimus névre keresztelt klaviatúrát.
Jelenleg csak a háromgombos, inkább sznobkütyüként, mint igazán hasznos eszközként jellemezhető Optimus mini three kapható. Szóba került a nagy billentyűzet lebutított változatának megjelenése is, az Optimus-103 azonban csak vészterv maradt, időközben mégiscsak sikerült megvalósítani az eredeti koncepciót. A végül Optimus Maximus nevet kapott beviteli eszköz már előrendelhető, szállítását február második felére ígérik. Legolcsóbb változatán mindössze egyetlen „aktív” gomb van, ez 371 euróba kerül. Hasznosabb a tíz aktív funkciógombbal ellátott verzió 481 euróért; 47 kijelzős billentyű ára 802 euró, ám ha valaki az összes gombfeliratot módosítani akarja, 1257 eurót kell fizetnie.

A stúdió mindenesetre bizakodónak tűnik, a fenti modelleken kívül időközben újabb két beviteli eszközt álmodott meg; a főként tervezőknek szánt Upravlator mellé most az Optimus Tactus tervei sorakoznak fel. A problémák fő forrásának tekintett megoldást, az elektronikus csatlakozással kiegészített billentyűmechanikát kiiktatták, helyét egyetlen érintésérzékeny, színes TFT kijelzőmodul veszi át. Megmarad tehát az Optimus koncepció fő erénye, a tetszőleges kiosztás, ugyanakkor új funkció lesz a videolejátszás, illetve a különféle alkalmazások speciális eszköztárainak (színpaletták, ikonok stb.) megjelenítése. A stúdió reményei szerint 2008-ra ez a modell is piacra kerülhet.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG ú...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





