Gyorskeresés
Szponzorunk
Beviteli eszközök minden mennyiségben
Vezeték nélküli egerek jönnek a Microsofttól, a Geniustól és az Asustól, illetve egy érdekes billentyűzettel jelentkezik a Stealth.
Hirdetés
Elég furcsa egeret mutatott be a Microsoft. Az Arc Touch Mouse névre keresztelt beviteli eszközt elsősorban a sokat utazó felhasználóknak szánják különleges kialakítása miatt. A használat közben íves egeret „kilapíthatjuk”, így bármilyen keskeny zsebbe becsúsztatható. A termék két AAA elemmel üzemel, ami a gyártó elmondása szerint hat hónapra elegendő energiát biztosít.

Microsoft Arc Touch Mouse
Az Arc rendelkezik a BlueTrack technológiával, a kapcsolatot pedig a Nano vevőn keresztül tartja a számítógéppel. A görgője érintős, tehát az ujj végighúzására lép akcióba, de a tervezők gondoltak azokra a felhasználókra is, akik megszokták a mechanikus görgő hangját, így egy apró hangszóró ahhoz hasonló hangot ad ki a használat során. Az egér szállítása decemberben kezdődik meg, előrendelésben azonban már 70 dollárért megvásárolható.

Microsoft Arc Touch Mouse
A tavaly megjelent Wireless Mobile Mouse 4000 most kicsit frissítve – legalábbis külsőleg – újra piacra kerül, a neve pedig Studio Series jelzéssel egészül ki. A 2,4 GHz-es rádiójelekkel kommunikáló egerek is a BlueTrack technológiát használják, négy programozható gombjuk és négyirányú görgőjük van, egy elemmel pedig állítólag 10 hónapon keresztül üzemelnek. Az októberben megjelenő stúdió széria három év garanciával kerül forgalomba 40 dolláros áron, hatféle új mintával (Patterns Micro, Botanic, Cosmic, Downtown, Crania, Pirouette).
![Microsoft Wireless Mobile Mouse 4000 Studio Series [+] Microsoft Wireless Mobile Mouse 4000 Studio Series [+]](/dl/cnt/2010-09/64518/wmm4000_atomic_atop_fy10_web_s.jpg)
Microsoft Wireless Mobile Mouse 4000 Studio Series [+]
Rádiós egér érkezett a Genius műhelyéből is. A 85 mm-es méretű Navigator 905 2,4 GHz-en kommunikál. A beviteli eszköz oldalsó gumírozással van ellátva a jobb fogás érdekében, szállítása pedig a Stick-N-Go felfogatással könnyíthető meg, aminek aljzata egyúttal a Pico vevőegység tárolására is használható. A termék 1200 dpi-s Szenzora BlueEye Tracking technológiával működik, a fogyasztása pedig akár 40%-kal is csökkenhet energiatakarékos kialakításának köszönhetően.

Genius Navigator 905
Egyedi formatervezésű az Asus eszköze is. A WX-Lamborghini névvel illetett vezeték nélküli egér 2,4 GHz-es rádiófrekvencián küldi és fogadja a jeleket, a tápellátásáért pedig egy AA elem felel. A 106 x 68 x 36 mm-es és 73 grammos kiegészítő a következő hónapban jelenik meg, de az áráról még nem érkezett információ.

Asus WX-Lamborghini
A Stealth egy ellenálló billentyűzetet tervezett. A rozsdamentes acélburkolatba zárt KYBX-400-nak nem árt a por, se a víz, így kültéri használatra is megfelel. A billentyű-világításos klaviatúra mellett egy 800 dpi-s felbontású érzékelővel ellátott 38 mm-es trackball is helyet kapott. A számítógéphez USB kábelen csatlakozik, listaára pedig 695 dollár.
Végül egy újabb jubileum, ezúttal a Logitech ünnepelhetett, hiszen a cég leszállította a százmilliomodik vezeték nélküli egerét. Ezt 19 év alatt, a legelső rádiófrekvenciás egerének 1991-es bemutatása óta sikerült összehoznia a gyártónak.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG ú...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.

![Stealth KYBX-400 [!] Stealth KYBX-400 [!]](/dl/cnt/2010-09/64518/stealthkybx-40001_s.jpg)




