Gyorskeresés
Szponzorunk
Az STMicroelectronics lesz a GlobalFoundries első megrendelője
A chipek gyártása jövőre kezdődik meg a 40 nm-es bulk technológiára alapozva.
Hirdetés
A GlobalFoundries a mai nap folyamán bejelentette, hogy megegyezett az STMicroelectronics néven bejegyzett vállalattal, így az AMD mellett már egy külsős ügyfele is van a nemrég megalakult bérgyártónak. A megállapodás értelmében a cég 40 nm-es bulk gyártástósorokat ad majd bérbe, melyek várhatóan 2010-ben készülnek el. A világ ötödik legnagyobb félvezetőgyártójaként számon tartott STMicroelectronics ugyan rendelkezik több gyárral is, ám ezek közül csak egy üzem dolgozik 300 mm átmérőjű szilíciumszeletekkel, ami nagyon fontos a költségek minimalizálása céljából. Arról egyelőre nincs információ, hogy a GlobalFoundries gyártókapacitásának hány százalékát veszi igénybe az új megrendelő.

Érdekesség, hogy a 40 nm-es eljárás az eredeti tervekben nem szerepelt, ez minden bizonnyal az igények miatt változott meg. Egyelőre csak a bulk technológia fejlesztéséről van szó, így SOI (szilícium a szigetelőn) és HKMG (High-K dielektrikumú fém alapú kapuelektróda) lapkák nem készíthetők a gyártósorokon.

Nemrég felröppent az a pletyka is, hogy az AMD a grafikus processzorok és az alaplapi lapkakészletek gyártásával is a GlobalFoundriest bízza meg. Ezt az érintett felek mára hivatalosan is megerősítették, de időpontot nem jelöltek meg. A közeljövőben megjelenő fejlesztéseket várhatóan a jelenlegi partnerek gyártják, ám a következő csíkszélességváltásnál a GlobalFoundries lehet a befutó. A vállalat új gyárának építése már el is kezdődött, így az évek előrehaladtával folyamatosan nő a gyártókapacitás, ami csak arra vár majd, hogy kihasználják.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Digitális Fighting Fantasy könyv a 30. évfordulóra
A Tin Man szerezte meg a Fighting Fantasy licen...
Nyomásérzékeny kijelzők a telefonzár feloldásához
A Research In Motion a megjelenítő alá rejtett ...
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





