Gyorskeresés
Augusztusban új CPU-árakkal áll elő az Intel
A lépés a Pentium 4 500-as széria fokozatos kihalását is jelenti.
Hirdetés
Jól értesült források szerint az Intel augusztustól fokozatosan kivonja a piacról a Pentium 4 processzorok 500-as sorozatát, hogy helyüket a februárban bejelentett, dupla akkora L2-cache-sel rendelkező 64 bites 600-asok foglalják el. Jelenleg a 600-asok mintegy 20-50 százalékkal drágábbak azonos órajelen futó 500-as társaiknál. Az Intel az árak kiegyenlítésével annak dacára vár, hogy az első két negyedév szokásosan kisebb forgalmat jelent, bár a forrás hozzátette, ha a második negyedévi alaplapeladások a vártnál gyengébben alakulnak, nem kizárt az árcsökkentés előrébb hozása.
A jelenleg kapható Pentium 4 630 (3 GHz), 640 (3,2 GHz), 650 (3,4 GHz) és 660 (3,6 GHz) processzorok nagykereskedelmi ára 224, 273, 401 és 605 dollárról rendre 183, 224, 273 és 401 dollárra mérséklődik. A csapathoz társul a második negyedévben megjelenő 670-es (3,8 GHz) is, amelynek horribilis, 851 dolláros kezdőára nyáron 605 dollárra csökken.
Az augusztusi árváltozásokat a második negyedév folyamán megelőzi a kétmagos Pentium D 800-as széria bemutatkozása, amely – részint a nagyobb felvett teljesítmény miatt – kezdetben csak 2,8-3,2 GHz órajelű modellekkel fogja magát képviseltetni. Ezzel nagyjából egyidejűleg jelenik meg a Celeronok famíliájában az EM64T utasításkészlet támogatása – nem függetlenül a 64 bites Windows XP elkészültétől.
A chipsetek tekintetében ugyancsak árcsökkenés várható: az Intel 925XE, 925X, 955X és 865G jelzésű lapkakészletei kivételével legtöbb asztali alaplapi vezérlőjének lejjebb szállítja egy-két dollárral a nagykereskedelmi árát. Mindeközben a gyártók a 915-ös és 865-ös chipsetek és a nyomtatott áramköri lapok terén is ellátási gondokkal küszködnek, s a helyzet várhatóan a 945-ös lapkakészletek májusi bemutatkozásáig sem fog minden igényt kielégítően helyreállni. A probléma a dél-kínai üzemek áramellátási zavaraira vezethető vissza. Ebből ugyanakkor a tajvani chipgyártók nemigen tudnak profitálni: a VIA árbevétele a tavalyihoz képest mintegy 11 százalékkal, míg a SiS bevétele 13 százalékkal esett vissza.
Azóta történt
Supermicro alaplapok kétmagos Pentiumokhoz
Érkeznek a kétmagos processzorok alapjai
Hírek az Intel 2006-ra várt kétmagos processzorairól
-
Processzor-megateszt - 1/2
Cikkünkben az AMD és az Intel PC-kbe szánt processzorainak főbb jellegzetes- ségeit és legutóbbi átalakulásait boncolgatjuk.
Hamarosan itt a kétmagos processzorok kora
A Northwood-mag a Celeronokban sem él tovább
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Digitális Fighting Fantasy könyv a 30. évfordulóra
A Tin Man szerezte meg a Fighting Fantasy licen...
Nyomásérzékeny kijelzők a telefonzár feloldásához
A Research In Motion a megjelenítő alá rejtett ...
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Mass Effect 3: Rebellion Pack DLC
Nem, ez nem az Extended Cut.
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





