Hirdetés

ATX tápot is fogad már a SilverStone játékkonzolokra emlékeztető Mini-ITX háza

Hirdetés

Már több mint két év telt el azóta, hogy a SilverStone piacra dobta a Mini-ITX alaplapokat fogadó Raven Z házat, melynek külseje többé-kevésbé hasonlít az új generációs játékkonzolokra, kialakítása okán pedig állítva és fektetve is elhelyezhető. A most bemutatott RVZ01-E jelölést viselő ház külsőre teljesen megegyezik az "eredeti", RVZ01 jelölés viselő, 14 literes űrtartalmú, 382 x 105 x 350 milliméteres házzal, egészen addig, amíg meg nem nézzük hátulról, vagy belülről.


[+]

A vállalat a felújított verziónál ugyanis úgy zsonglőrködött a belsővel, hogy lecserélhessék az SFX formátumú tápot ATX szabványúra. Ennek következtében teljesen felborult a belső kialakítás, az alaplap helyet cserélt a "Riser" kártyán keresztül kapcsolódó komponensekkel, a táp pedig szintén a felső térfélre került, továbbra is a belül, az előlap mögött részre elhelyezve.


[+]

Mindez nem befolyásolja jelentősen a behelyezhető tárolók és más komponensek számát, méretét, mindössze annyi a változás, hogy a négy darab 2,5"-es helyett 1 darab 3,5" és három darab 2,5"-es fiókot kapott. A méretekre és hosszra vonatkozó korlátozások is maradtak, azaz a VGA hossza és szélessége legfeljebb 13" és 5,88" lehet, a CPU-hűtő magasságát pedig 83 milliméter magas lehet. Ami viszont az új formátumú tápegységet illeti, erre is vonatkozik korlátozás, méghozzá 150 milliméter, de a gyártó erősen javasolja, hogy a különböző kábelkiosztás miatt a biztonság kedvéért a vásárló ne lépje túl a 140 millimétert – ez egyben azt is jelenti, hogy sok izmos (1000 wattnál nagyobb) tápegység kiesik a sorból.


[+]

A SilverStone nem jelentette be, hogy pontosan mikor lesz kapható a szóban forgó termék, de az biztos, hogy 80 dolláros áron kerül forgalomba.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés