Gyorskeresés
Szponzorunk
Tablet- és notebookgyártók babérjaira tör decemberben az ASUS Transformer Prime
Itthon még karácsony előtt boltokba kerül a notebookká alakítható táblagép. Ára is van már.
Hirdetés
Tegnap a sajtó képviselői számára a gyártó fellebbentette a fátylat a sokak által várt táblagépről, a Transformer Prime-ról, melynek elődjét, a Transformer TF101-est mi is teszteltük. Az utód viszont sokkal ígéretesebbnek és kiforrottabbnak tűnik, külsejét, stílusjegyeit és felépítését pedig lényegében a ZENBOOK családhoz igazították, ebből fakadóan rendkívül dizájnos megjelenést kapott, valamint 586 grammos tömegével a legkönnyebb 10,1"-es táblagépnek számít a piacon.
Lényegében nem csak a billentyűzetre dokkolható koncepció lett átgondoltabb és finomodott a működése, hanem a hardver is rendkívül sokat változott, köszönhetően java részben az NVIDIA Tegra 3-as SoC-nak. A Gorilla Glass-szal védett kijelző is sokat javult, fényerőben pedig – plusz elektronokért cserébe – rendelkezik tartalékokkal azok számára, akik verőfényes napsütésben, kültéren is szeretnék majd használni a gépet. Az újítások között említhető még a 8 megapixeles hátlapi kamera, ami mobil eszközökhöz mérten valóban kiváló képek elkészítését teszi lehetővé és 1080p videók felvételére is használható.
A sajtótájékoztató nyújtotta lehetőségeken belül kipróbáltuk a masinát – amin egyelőre csak az Android 3.2 futott, a 4.0-s frissítést jövő évben érkezik, de minden a Google-től függ – és meggyőződhettünk arról, hogy az új táblagép teljesítményével és minőségével könnyen odacsap a többi tabletgyártónak, köztük az Apple-nek is. Ez nem csak a dokkolós kialakítás miatt van így, mely valóban fényévekkel emeli egy ilyen eszköz használhatóságát és tolja el abba az irányba, amit úgy hívunk, hogy notebook, hanem a minőségérzet és az összeszedettség az, ami meggyőzően hatott ránk.
Az ASUS Transformer Prime-mal kapcsolatban a korábbi hírünkben felvázoltakhoz képest új technikai specifikáció nem derült ki, az viszont igen, hogy a hazai megjelenés december 19, az ára pedig jelenleg 194 000 forintra van belőve (egy rossz euró árfolyammal számítva), de ez akár picit lejjebb is mehet. Ezért az árért a 32 GB + dokkolós változatot, vagy a dokkoló nélküli 64 GB-os változatot kapjuk meg két év garanciával, pezsgő arany vagy ametiszt szürke színben. A dokkoló nélkül vásárolt variánshoz később külön is beszerezhető lesz ez a kiegészítő, de ennek árát egyelőre nem tudni. Fontos információ még, hogy az előddel ellentétben a Prime lokalizált, magyar kiosztású billentyűzettel érkezik, valamint ebben a modellben csak Wi-Fi van, de minden bizonnyal később egy 3G-s változat is megjelenik, a TF101 családhoz hasonlóan.
Azóta történt
Ingyen GPS kiegészítő az ASUS Transformer Prime mellé
ASUS Transformer Pad 300: a másik véglet
ASUS Transformer Pad Infinity: jobb kijelző, és gyorsabb, erősebb SoC
7”-es ASUS Eee Memo Pad – újabb variáns szivárgott ki
A 10”-es Point of View tablet az egyik legolcsóbb kategóriájában
Különleges Ultrabook-tablet hibrid készülhet az ASUS műhelyében
Az ASUS kitűzte a 2012-es piaci célokat – célkeresztben a Dell?
Külső billentyűzet is jár az iStation Apple dokkolós hangrendszerhez
Előzmények
Jövőre 299 dollárért is árulhatnak Tegra 3-as tableteket
A Tegra 3-as ASUS Transformer Prime is felfedte titkait
Szupererővel támad az NVIDIA Tegra 3
Felboncolták és lefotózták az ASUS Transformer Prime tabletet
Hamarosan lesz ASUS Transformer Prime és Padfone tablet is
Hivatalos mérések a Tegra 3 teljesítményéről
Négynél több processzormagot rejt a Tegra 3
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
A Google ellenzi a pornó központi szűrését
A Nagy-Britanniában bevezetendő rendszert elíté...
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.









