Gyorskeresés
Arctic Freezer 13 CPU hűtők nonstop használatra tervezve
A megújult hűtőket 24/7-ben működő PC-kbe szánja a gyártó.
Hirdetés
Az Arctic bemutatta a Freezer 13 Pro CO és Freezer 13 CO (CO, mint continuous operation) processzorhűtőket, melyek felépítésüket nézve nem sokban különböznek a normál változatoktól, csupán a ventilátoraikat tervezték át úgy, hogy jobban bírják a folyamatos terhelést, miközben a zajkibocsátásuk nem változott. Az Arctic közleménye szerint az új légkavarók ötször tartósabbak, mint a hagyományos változatok, amit úgy értek el, hogy a csapágyazást ellenállóbbá tették a porral, szennyeződésekkel, hővel és az ezek okozta, valamint az általános kopással szemben (konkrétan a Fluid Dynamic típust leváltották a Double Ballra). Ennek megfelelően a cég azoknak a felhasználóknak ajánlja az új hűtők megvásárlását, akik nem szokták, vagy nem tervezik számítógépük kikapcsolását a nap végén, hanem 0-24-ben járatják egész évben.

A két új típus közül a kisebbikre, a Freezer 13 CO-ra a 123 x 96 x 130 mm-es méretei miatt csak 92 mm-es ventilátor került, mely 600-2000 rpm közötti fordulatszámra képes, így legfeljebb 61,8 m³/h (36 cfm) levegőt mozgat meg.

A 134 x 96 x 159 mm-es méretekkel rendelkező Pro változatra már 120 mm-es szélgép került, aminek fordulatszáma percenként 300-1350 között változik, és maximum 96.8 m³/h (49,7 cfm) légszállításra képes. Ezen felül a CO változatra is felkerült a talpra épített 50 mm-es ventilátor, ami 700-2700 rpm fordulatszámra képes és a CPU foglalat körüli komponensek hűtéséért felelős.

Tömegüket tekintve a Freezer 13 Pro CO és Freezer 13 CO között majdnem 200 gramm különbség van, előbbi 893, utóbbi pedig 706 grammot nyom a mérlegen, melyek ennél fogva picit nehezebbek, mint a nem CO változatok. Mindkettő előre felhordott Arctic MX-4 hővezető pasztával és 6 év garanciával vásárolható meg 43,96 (Pro változat), illetve 32,95 eurós (normál változat) áron.
Azóta történt
-
Arctic Freezer 13 Pro processzorhűtő
Vajon a svájciak új processzorhűtőjének csak a száma vagy a teljesítménye is szerencsétlen?
Nyereményjátékra hív az Arctic
Olcsó VGA-hűtővel jelentkezett az Arctic
Boltokban a Thermalright HR-02 Macho processzhűtője
Megjelentek az Enermax ETS-T40 szériás processzorhűtői
Kifejezetten olcsó lesz az univerzális Gelid Siberian CPU hűtő
Megújult a GELID Tranquillo CPU hűtője
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
LG blog: Az Optimus UI 3.0 újításai
Megnézzük, milyen új funkciókkal operál az LG A...
Harry Potter Kinect
Jelentkezz te is a Roxfort Boszorkány- és Varáz...
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





