Hirdetés

Az Apple szerint a Macben 8 GB-nyi memória 16 GB-hoz hasonló

A vállalat szóvivője szerint hatékonyabban használják a rendelkezésre álló erőforrást.

Az Apple M3 rendszerchippel szerelt egyes Macbook Pro rendszereit az elmúlt napokban egy olyan kritika érte, hogy az alapkonfiguráció által biztosított 8 GB-os rendszermemória nem éppen sok, és ennek bővítésére a váráslás után nem igazán van mód, hiszen tokozásra forrasztott komponensről van szó. A potenciális ügyfélnek tehát már az elején tudnia kell, hogy mennyi rendszermemóriára van szüksége, mivel később ezen szinte lehetetlen módosítani.

A MacRumors konkrétan megemlített egy interjút, amelyben Lin YilYi, kínai tartalomkészítő kritizálta a 8 GB-nyi kapacitást, de Bob Borchers, az Apple marketingért felelős alelnöke jelezte, hogy az egyes rendszerek memóriakapacitása nem hasonlítható össze. Sőt, a vállalat szóvivője odáig ment, hogy 8 GB-nyi kapacitás az Apple gépekben valószínűleg hasonló más rendszerek 16 GB-nyi kapacitásával.

A fentiek egészen szürreálisnak tűnnek, főleg annak tudatában, hogy az Apple semmilyen bizonyítékkal nem állt elő arra, hogy miért is használnák jóval hatékonyabban a rendszermemóriát. Valóban létezik egy olyan tényező, hogy az operációs rendszerek memóriaterhelése eltérő. Ezzel valószínűleg minden felhasználó szembesült már élete során, még Apple gépeket sem kell venni hozzá. Például egy Windows XP kevesebb rendszermemóriával is működik, mint egy Windows 11. Ez ugyanakkor abból ered, hogy kevesebb rendszerfolyamatot futtat, mivel régebben mások voltak az igények. Ha az egyes operációs rendszereket korszerű verziók szerint hasonlítjuk össze, akkor valójában nincs kiemelkedően nagy eltérés a memóriahasználatuk között, mert alapvetően ugyanazoknak a felhasználói igényeknek próbálnak megfelelni, és ezek lefedése hasonló terhelést jelent minden gépen.

Ez a gondolatmenet akár programszinten is továbbvihető, ugyanis az alkalmazások nagyjából ugyanazokkal az adatokkal dolgoznak az eltérő platformokon. Ugyan az operációs rendszer memóriakezelése okozhat némi differenciát, de több gigabájtnyi eltérés egyszerűen kizárható, ha feltételezzük, hogy egy szoftver portja mindenhol hasonlóan jól optimalizált. Ha nem az, akkor ott igazából nem az operációs rendszer okozza az eltérést, hanem az adott program optimalizálatlansága.

Természetesen érthető, hogy az Apple szóvivője miért mondja ezt a 8 GB-nyi rendszermemóriáról, számukra nyilván fontos, hogy eladják ezeket a notebookokat. Ugyanakkor a felhasználóknak is lényeges azt figyelembe venni, hogy a marketingnek ez az érdeke, így sokszor nem fejtik ki az igazság minden részletét. Tehát ha valakinek a munkájához szükség van 16 GB-nyi rendszermemóriára, akkor muszáj azt a verziót választani a Macbook Pro gépek esetében is, nem fogja csak azért jól futtatni az adott programot a 8 GB-os rendszer, mert a médiában így nyilatkoztak róla.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés