Gyorskeresés
AMD: általános gyorsítókártya RV670-alapokon
A FireStream 9170 és az új fejlesztőkörnyezet 2008 első negyedévétől lesz kapható.
Hirdetés
Az ATI Radeon HD 3800-as sorozatú videokártyák premierjéig még egy hetet várni kell, mégis azt mondhatjuk: a gyártó bejelentette alapjukat, az RV670 kódnevű lapkát. Az AMD az új chipet elsőként nem eredeti feladatkörében, azaz grafikus vezérlőként mutatta be, hanem elsősorban műszaki, tudományos alkalmazásokhoz szánt, általános célú gyorsítókártyára ültetve.
Az AMD először 2006-ban az R580-as grafikus processzorra alapozva dobott piacra általános célú, a jól párhuzamosítható feladatokban, lebegőpontos számításokban jeleskedő kártyát. Az újfajta terméket eredetileg FireStream néven akarták forgalomba hozni, majd végül mégis a Stream Processor nevet kapta. Ezután hosszabb kihagyás következett – miközben az NVIDIA nem csupán elkészítette hasonló eszközeit, de Tesla néven külön termékcsaládot is alapított számukra, addig az AMD-től hiába vártuk az R600-ra épülő gyorsítókártya bemutatkozását.
A késlekedés nem volt véletlen: a gyártó megvárta az RV670 elkészültét, amely közvetlen elődjéhez hasonlóan 320 stream processzort tartalmaz, azonban az 55 nm-es csíkszélességnek köszönhetően sokkal kisebb annál, és – azonos sebesség mellett – jóval energiatakarékosabb is lehet. Úgy tűnik, újra átgondolták a termékstratégiát is, mert mégiscsak elvetették a túl általános Stream Processor márkanevet, így az RV670-alapú kártya már FireStream 9170 néven látja meg a napvilágot. A PCI Express 2.0 x16 interfésszel, 2 GB GDDR3 memóriával felszerelt modell számítási kapacitása a gyári adatok szerint egyszeres pontosság és 775–800 MHz-en futó processzor mellett 500 gigaFLOPS, de természetesen kétszeres pontossággal is képes számolni. Az energiafelvétel felső határát 150 wattnál húzták meg.
Az AMD igyekszik az eddigieknél jobban segíteni a programozókat, számukra a FireStream SDK fejlesztőkörnyezetet ajánlja. Ez a Stanford Egyetem által fejlesztett (az ANSI C-n alapuló) Brook nyelv és fordító AMD által kibővített változatára, a Brook+-ra épül. Matematikai függvények implementálását az AMD Core Math Library (ACML) könyvtár segíti, és továbbra is rendelkezésre bocsátják a gyorsítókártya hardverközeli API-ját (a Close to the Metal interfészt a Compute Abstraction Level váltja).
A FireStream 9170 a bejelentés ellenére egyelőre nem kapható, a kártya és a fejlesztőkörnyezet 2008 első negyedévében jelenik meg a piacon; ára 1999 dollár lesz.
Azóta történt
A Hydrának négy feje van
A Sapphire bemutatta a FireStream 9270-et
GT200-alapokra építve frissül a Tesla család
Bejelentette új általános gyorsítókártyáját az AMD
Nyilatkozatháború az Intel és az NVIDIA között
VGA-hírek a hímzőegyletből
A számítógépes grafika jövője az NVIDIA szerint
-
GeForce 8800 GTS 512 MB - GTX-verő?
Megnéztük, mit tud a teljes értékű G92-es grafikus processzorral szerelt új nagy GeForce.
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Digitális Fighting Fantasy könyv a 30. évfordulóra
A Tin Man szerezte meg a Fighting Fantasy licen...
Nyomásérzékeny kijelzők a telefonzár feloldásához
A Research In Motion a megjelenítő alá rejtett ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





