Gyorskeresés
Akár Mogyoródnak is hívhatnák az AMD új Opteronját
Kiderült, miért Budapest kódnéven fut majd a gyártó legkisebb négymagos szerverprocesszora.
Hirdetés
Hónapok óta dagadhat az AMD-vel szimpatizáló honfitársak, azok közül is elsősorban a budapesti lakosok mellkasa; tavaly (itthon legalábbis) bombaként robbant ugyanis a hír, hogy a második számú processzorgyártó Budapest kódnévvel illeti az idei év közepén érkező négymagos, egyprocesszoros szerverekbe szánt Opteron CPU-it. Ugyanekkor érkezik az AMD nagy reménysége, a többprocesszoros kiszolgálókba szánt, Barcelona magos Opteron is, a gyártó legfrissebb ütemterve szerint pedig várhatóan a jövő év első felében piacra kerülnek a Barcelona mag utódjára, a Shanghaira épülő szerverprocesszorok.
Mindez eddig távolról sem tekinthető új információnak, mindazonáltal a The Inquirer informatikai bulvárlap egy munkatársának a napokban sikerült kiderítenie, hogy az AMD-nél milyen szisztéma szerint nevezték el a jövő Opteronjait. A módszer kézenfekvő, bár nekünk, magyaroknak talán kevéssé tűnik logikusnak az eredmény: a lapkákat Formula 1-es versenyek helyszíne után keresztelték el, az AMD ugyanis a Scuderia Ferrari csapat szponzorálása által szorosan kötődik a száguldó cirkuszhoz – írja a lap. Esetünkben az okozhatja a zavart, hogy bár az FIA hivatalos versenynaptára Budapestre helyezi a Hungaroringet, a versenypálya voltaképpen az agglomerációhoz tartozó Mogyoród mellett található.
A processzorgyártóknál bevett szokás, hogy az egységesített márkanéven forgalomba hozott processzorok különböző variánsait eltérő kódnévvel, keresztnévvel illetik. Az AMD, illetve legfőbb riválisa, az Intel előszeretettel kölcsönöz ilyen esetben földrajzi neveket – az asztali gépekhez szánt CPU-k mezőnyében ugyanakkor éppen idén készül megtörni ezt a gyakorlatot az AMD: a K8L architektúrára épülő CPU-k esetében csillagok, illetve csillagképek neve fogja felváltani a földi földrajzi neveket. Az újdonságokat ez alapján kezdetben Agena és Kuma névre keresztelik majd.
Azóta történt
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Bing Maps – Nokia szolgáltatásokkal
Nokia helymeghatározó algoritmusokkal ás valósi...
SWTOR: Keserédes hét
Update 1.3 és elbocsájtások - a kezdet vége, va...
Xperia PLAY – ICS frissítés nélkül
A fizikai játékvezérlővel ellátott Xperia PLAY ...
Digitális Fighting Fantasy könyv a 30. évfordulóra
A Tin Man szerezte meg a Fighting Fantasy licen...
Nyomásérzékeny kijelzők a telefonzár feloldásához
A Research In Motion a megjelenítő alá rejtett ...
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





