Ahol nem lehet hibázni: a 2012-es olimpiai játékok technikai hátterében az Acer

Amikor az olimpiai játékok kerülnek szóba, a legtöbb ember a sportolókra, a versenyekre és az érmekre gondol. Azonban ez csupán a történet egyik fele. A szervezet, ami a színfalak mögött működik az olimpiai játékok során, rendkívül összetett, a legkisebb működési részlettől az összes csapat támogatásáig terjed. A Londoni Olimpiai és Paralimpiai Szervezőbizottság (LOCOG) felelős a 2012-es Londoni Olimpiai és Paralimpiai Játékok megszervezéséért és lebonyolításáért. Az olimpiai játékok életre hívásának érdekében a szervezőbizottság munkáját több mint 100 000 ember segíti.

Az Acer az Olimpiai Mozgalom nemzetközi partnere a számítástechnikai felszerelés kategóriában, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Acer lesz a 2012-es Londoni Olimpiai Játékok számítástechnikai infrastruktúrájának mozgatórugója, továbbá a Játékok ideje alatt 300 fős Acer csapat lesz a helyszínen, hogy segítse a LOCOG munkáját annak érdekében, hogy a játékok lebonyolítása tökéletes legyen.

Az Acer építi fel a Londoni Olimpiai és Paralimpiai Szervezőbizottság hardver infrastruktúráját oly módon, hogy 11 500 asztali számítógéppel és 700 szerverrel szereli fel a szervezetet, ami a 2012-es Londoni Olimpiai Játékok PC infrastruktúrájának magját fogja adni. A LOCOG minden kulcsfontosságú alkalmazását Acer szervereken fogja futtatni. Ezek a hagyományos back-office jellegű rendszerektől, mint a HR, pénzügy és CRM, egészen a speciális és a Játékok számára kritikus fontossággal bíró munkaerő, akkreditáció és ütemezés alkalmazásokig terjednek. Természetesen ezek a termékek technikai, implementációs és támogatási szolgáltatásokkal együtt értendők.

Gyerekek játszanak a Vancouverben rendezett téli olimpián kiállított Acer konfiguráción.
Gyerekek játszanak a Vancouverben rendezett téli olimpián kiállított Acer konfiguráción. (forrás: Bizbash.com)

Nem ez lesz az Acer első olimpiai tapasztalata, mivel korábban már sikeresen implementálták és támogatták a 2010-es Vancouveri Téli Olimpiai Játékok PC-s infrastruktúráját. Azonban az olimpiai játékok soron következő felvonása sokkal szélesebb területet ölel fel, így például az érintett emberek száma – beleértve az operátorokat, vendégeket, sportolókat – háromszorosa lesz, következésképpen az infrastruktúrának is meg kell birkóznia a felhasználók megnövekedett számával, így tehát egyértelmű, hogy a megbízhatóság és a kezelhetőség kritikus fontossággal bír.  Hogy minden flottul menjen, a LOCOG a számítógépes eszköz-környezet és az alkalmazások helyszíni tesztelésével töltötte a 2011-es évet, egy sor teszt-eseményen keresztül.

Olimpiai előkészületek
Olimpiai előkészületek (forrás: CNET)

Az Acernél tisztában vannak azzal is, hogy termékei hatással lehetnek a környezetre, ezért a termékek tervezése során figyelembe vették, hogy miként lehetne csökkenteni a környezeti terhelést a gyártási és szállítási folyamat közben és után. A nagyteljesítményű, ugyanakkor klíma-barát PC-re nagyszerű példa a 3 literes Acer Veriton PC, mely nagy számban található a LOCOG Integrációs Laboratóriumában. A vékony, ugyanakkor high-end hardverekkel megpakolt asztali PC-család fogyasztását mintegy 30%-kal sikerült visszaszorítani, illetve helytakarékos kialakításának köszönhetően a logisztikai költségek is csökkenthetők.

Az összes Acer szerver megoldás – Tower, Rack, Blade és a Gemini sorozat – úgy készült, hogy megfeleljen az energia megőrzésére, az alacsony mérgezőanyag tartalomra, az egyszerű újrafelhasználhatóságra és a zöld címkézésre vonatkozó legszigorúbb szabványoknak. A teljes infrastruktúra most már kevesebbet fogyaszt, mint korábban, ami a számítási kapacitás növekedésének is betudható, így például egy bizonyos feladat elvégzéséhez ma már csupán 5 vagy 6 szerver is elegendő, míg korábban legalább 10 darabra volt szükség ugyanezen igény kiszolgálására.

Az Acer hivatalos logója a 2012-es nyári olimpiai játékok idején
Az Acer hivatalos logója a 2012-es nyári olimpiai játékok idején

Hogy mennyire fontos projekt ez az Acer és a LOCOG számára, azt talán Gerry Pennell, a 2012-es Londoni Olimpiai Játékok Informatikai vezetőjének szavai fejezik ki leginkább: „Az Acer csapattal egy olyan óriási projekten dolgozunk együtt, amelynek elmozdíthatatlan a határideje. Együtt, tökéletesen kell teljesítenünk azon a napon, és a világ szeme rajtunk lesz. A különbséget a szakértelem, a szolgáltatás szintje és a partnerek megbízhatósága jelenti, akikkel együtt dolgozunk. Az Acer szerepe kritikus, hiszen biztosítania kell, hogy a Játékokat támogató számítástechnikai infrastruktúra működni fog az első és az összes alkalommal.”

Az Acer a jeles esemény megünneplésére számos egyedi, olimpiai emblémával ellátott terméket is készített, amiket egy következő bejegyzés alkalmával fogunk sorra venni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények