Hirdetés

Acer Veriton Z46xx, az elegáns üzleti All-in-One PC

Az All-in-One számítógépek néhány évvel ezelőtt még nem igazán számítottak szignifikáns piaci szereplőknek, azonban mára már teljesen elfogadott és egyre kedveltebb kategóriává nőtték ki magukat. Alapvetően otthoni mindenes PC-nek, vagy esetleg multimédiára kihegyezett szórakoztatóelektronikai központként tekintünk ezekre az egybegépekre, pedig a megfelelő kialakítással és konfigurációval professzionális vagy vállalati környezetben is megtalálhatják a helyüket.


[+]

Az Acer legújabb Veriton Z46xx szériájával (mely megjelenés előtt már a PH!TV-ben is szerepet kapott) elsősorban az utóbbi csoportra, vagyis az üzleti szegmensre koncentrál, mondván, hogy egy asztali számítógéphez képest a megannyi kábel és komponens kuszasága helyett egyetlen készülékbe tömörül a komplett rendszer, ami ugyan egy laptopra is igaz, de annál lényegesen kényelmesebb munkavégzést tesz lehetővé a tisztességes méretű monitor és a beviteli eszközök.


[+]

A 21,5 és 23 hüvelyk képátmérőjű masinák megjelenése elegánsnak mondható. Az állvány érdekessége, hogy a „monitor” nem az asztal lapján fekszik, hanem egy üreges talapzat, ha úgy tetszik keret emeli a megfelelő magasságba, amely nem csak ergonómiai szempontból előnyös, de az így kialakult résbe a használaton kívüli billentyűzet vagy akár nagyobb dokumentumok is belógathatók, ha a szűkössé válna a munkaterület. Sőt, a szabványos VESA furatoknak köszönhetően rögzítése bármilyen fali konzollal is megoldható.

Mérettől függetlenül a megjelenítők felbontása Full HD (1920x1080 pixel), a több érintés egyidejű érzékelésének érzékelése azonban opcionális, tekintve egy átlagos irodai feladatkörben nem létfontosságú a monitor maszatolása. Belsejébe akár a legújabb Ivy Bridge processzorok is szorgoskodhatnak, de amennyiben az adott munkakör lényegesen szerényebb számítási kapacitással is beéri, úgy előző generációs Sandy Bridge APU-k és Pentium központi egységek is elérhetők, így nem kell a kihasználatlan kapacitásért felárat fizetni. A rendszermemória legfeljebb 8 GB lehet, a merevlemez kapacitását pedig 1,5 TB-ban maximalizálták.


[+]

Természetesen felszerelték IEEE802.11b/g/n Wi-Fi és Bluetooth 2.1+EDR kompatibilis vezeték nélküli modullal, a csatlakozók között többek között 2 x USB 3.0 és 4 x USB 2.0 port, HDMI ki- és bemenet, Gigabit Ethernet, analóg és digitális (optikai) audioaljzatok sorakoznak, ezenkívül még egy 1,3 megapixeles webkamera kapott helyet a kávában. Lévén elsősorban üzleti gép, az Acer mellékeli a ProShield, Backup Manager és eRecovery Management segédprogramokat is. A már itthon is kapható Acer Veriton Z46xx sorozatú All-in-One számítógépek vételára igen széles skálán mozog, függően az adott konfiguráció kiépítésétől.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés