Acer S275HL: nagy, IPS paneles, és mindjárt akciós

Az IPS panel rendületlenül, már-már megállíthatatlanul tör előre. Tegyük hozzá, hogy szerencsére, hiszen már éppen ideje volt felrázni a piacot. Reméljük hamarosan végleg elfelejthetjük azt a sötét kort, amikor (megfizethető alternatíva hiányában) a TN+film paneles monitorok voltak domináns szerepben. Úgy tűnik, az Acernél is rámozdultak az IPS panelre, és az IFA-n bejelentettek pár új kijelzőt erre a technológiára alapozva, köztük a címben említett S275HL típust is, ami most Magyarországra is megérkezett.


[+]

A 27"-es kijelző IPS panelt használ (LED háttérvilágítással), de az árak alacsonyan tartása végett nem a mostanság terjedő WQHD felbontásút, hanem csak Full HD-t, aminél ugyan nagyobbak a pixelek (27"-esnél ez már határeset), cserébe játékok alatt a grafikus kártyáknak könnyebb meghajtani natív felbontásban. Nem csak ezzel próbálja alacsonyabban tartani az árat a gyártó, hanem azzal is, hogy nem bonyolítja túl a jól ismert féloldalas állványt, ami jelen esetben is csak dönthetőséget kínál a felhasználó számára.


[+]

A külső és a koncepció egyébként ismerős lesz azok számára, akik korábban olvasták az S235HL típusról szóló leírásunkat: vékony keret, féloldalas állvány, gombok, elektronika és csatlakozók a fényes talpban, külső tápegység. Az S275HL ugyanez, csak nagyobb képátlóval és jobb panellel. Még a bemenetek is megegyeznek; 2xHDMI, 1xD-Sub és egy 3,5 mm-es jack audiobemenet. A fedélzeten egy apró hangszórópár is helyet kapott. Egyetlen hátránya az új kijelzőnek, hogy a panel elé egy fényes felületű védőborítást húztak, ami nappali használat során visszaverődéseket produkál.


[+]

Technikai paraméterekben a kategóriájában elvárható szintet hozza: 250 cd/m² fényerő, 1000:1 natív kontrasztarány, 6 ezredmásodperces válaszidő és 178 fokos betekintési szögek, és az említett 1920x1080 képpontos felbontás. Az adatokból jól látható, hogy az S275 nem professzionális kijelző, hanem az otthoni felhasználók igényeit próbálja kielégíteni a WQHD-s (2566x1440 pixeles) monitoroknál megfizethetőbb áron.


[+]

Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? A monitor ára jelenleg bruttó 90 000 forint körül mozog, a garancia pedig 3 év. A termékhez ennél olcsóbban és drágábban is hozzá lehet jutni az egyes webshopokban, de az ünnepi szezon közeledtével a gyártó akcióval készül, aminek következtében a fent megadott ár 5 000 -10 000 forinttal alacsonyabb lehet. Az említett „megfizethetőbb ár” természetesen relatív, de összehasonlításul megemlítenénk, hogy ugyanekkora képátlójú monitort WQHD felbontással nem kapunk meg 150 000 forint alatt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények