Acer blog: hazánkban az első új Aspire E5 notebookok

Az Acer nemrégiben, az esedékes tavaszi New York-i sajtóeseményén jelentette be, hogy új masinákkal rukkol elő az Aspire E családban. Ez a sorozat eredetileg a gyártó kedvező árfekvésű notebookjait jelölte, de mint azt majd mindjárt láthatjuk, ez nem egyenlő az olcsóval, ha nagy teljesítményű modellre vágyunk, hiszen hazánkba is megérkeztek az első példányok, így már vásárolhatunk is belőlük. A 14 és 15,6 hüvelykes notebookokból a választék egyelőre limitált, már ami a hardveres kiépítést illeti, de ami megvásárolható, az elérhető többféle izgalmas/üdítő színben is, a gyártó legújabb koncepciójának megfelelően.

Acer Aspire E5-571G
Acer Aspire E5-571G [+]

A rajttal párhuzamosan egy félig-meddig végleges mintapéldányt is kaptunk (a 15,6"-esből), így az amerikai sajtótúra után ismét megvizsgálhattuk közelről a gépet. Sajnos ennek belseje csak 1-2 ponton egyezett meg azzal, amiket itthon meg lehet vásárolni, így komolyabb tesztelésnek nem volt értelme alávetni, de egy pár fontos dolgot így is leszűrhettünk. Például azt, hogy a beviteli részleg jobb lett, és működés közben roppant halkan duruzsol a hűtés. Habár a ventilátor folyamatosan jár, de szinte némán, részben az ULV-s Core i5 processzornak köszönhetően. Ez a most kapható bolti példányoknál sem lesz másképp, hiszen a konfigurációk többsége i3-4030U jelzésű CPU-val kapható, illetve a választék csúcsán fellelhető az i7-4510U is.


[+]

Az E5 teljesen műanyagból készül, noha a fedél távolról akár alumíniumnak is nézhető. Megfelelőnek tűnt az összeszerelés minősége, bár a kijelzőt rejtő fedél széle enyhén éles, de nem sorjás, és ez az él nem is az illesztéseknél található – csupán ilyen "hegyes" profilt kapott. Ha már itt tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a fedél nagyon széles szögben nyílik és a zsanér is dicséretet érdemel, ugyanis teljesen meggátolja a remegést, kinyitása mégsem igényel pajszert. A mintapéldányban matt Full HD-s TN+film panel volt, aminek minősége a panel típusa miatt csak átlagos, ugyanakkor a gépek többsége egyelőre csak 1366x768-as felbontással kapható, a 1080p opció csak a legdrágább modellnél opció – egyelőre.


[+]

A külsővel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az új, E5 sorozat fejlődött valamicskét ezen a téren – érezhetően jobb lett az anyagminőség, például alul nem olyan durva felületű a műanyag sem – mindazonáltal a tömeg és méret terén nem történt előrelépés. Mindez érthető, hiszen a gyártó nem akar konkurenciát csinálni házon belül az egy ligával feljebb pozicionált Aspire V sorozatnak. Mindez tetten érhető a csatlakozóknál is, így példának okáért csak egy USB 3.0-t kapunk, extráknak pedig helye nincs.


[+]

Rátérve a hazai árakra, a 15,6"-es E5-511 árazása 95 000 forintról indul Celeron N2930 CPU-val, 4 GB RAM-mal és 500 GB-os HDD-vel, operációs rendszer nélkül. Ugyanezért Pentium N3540 CPU-val már 100 000 forintot kérnek. A 14"-es E5-471 modellek egységesen Intel Core i3-4030U processzorral, 4 GB RAM-mal és 500 GB-os HDD-vel lesz kapható, operációs rendszer nélkül, többféle színben, 125 000 forintért.


[+]

A kategórián belül a csúcsot E5-571 jelzésű gépek jelentik. A 115 000 forintos kezdőáráért i3-4030U processzort, 4 GB RAM-ot és 500 GB-os HDD-t kapunk, operációs rendszer nélkül. Ugyanezt 1 TB-os HDD-vel 120 000 forintért vihetjük haza. Nagyobb HDD helyett az NVIDIA GeForce GT 820M VGA-val kiegészített konfiguráció 125 000 forintot kóstál. Egy lépcsővel feljebb a 140 000 forintos ár következik, ezért már 1 TB HDD-t és GeForce GT 840M VGA páros jár. Az erősebb CPU-k sorát az i5-4210U nyitja, amihez szintén jár a GeForce GT 840M, így 155 000 forintba kerül 500 GB-os HDD-vel. A csúcson az i7-4510 CPU-val szerelt masinák találhatóak, 1 TB HDD-vel, 4 GB RAM-mal és az említett GeForce GT 840M VGA-val kerek 200 000 forintért. Ha Full HD kijelzőre is szükségünk van, akkor ez az ár 215 000 forintra emelkedik. A garancia alapesetben mindegyik Aspire E5-nél 2 év.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények