Acer blog: a frissített Aspire Switch 10 beépített HDD-vel

Már többször leírtuk, hogy a tavasszal bejelentett billentyűzetes dokkolóval ellátott Windows 8-as Acer Aspire Switch 10 táblagépe igazi sikertörténet a cég életében. Ennek fényében érthető, hogy a vállalatnál belefogtak a nagyobb modellek fejlesztésébe is, ám eközben az aranytojást tojó 10"-esen is reszelgettek, hogy jobbá tegyék és fenntartsák az érdeklődést.


[+]

De mik is ezek a változások, honnan lehet az újabb kiadást felismerni? Az első kevésbé feltűnő változás a típusszám módosítása, igaz csak apróság: SW5-011-ről SW5-012-re változott. Amennyiben az eszköz külsejét nézzük, úgy már feltűnőbb eltérések vannak: bár a méret maradt, a kijelző körüli fekete sávot kihúzták a szélekig az ezüst színű szegély rovására, illetve elhagyták a kijelző aljára integrált Windows érintőgombot és fizikai gombként a gép jobb oldalára kerül. Ez a dizájnbeli változás szubjektív, a Windows gomb áthelyezése az első generációs Switch 10 után kicsit furcsa, de megszokható.


[+]

A gombok elhelyezésével egyébként is variáltak, lényegében ami eddig a bal oldalon volt (bekapcsológomb, hangerő és most már a Windows gomb) a jobb oldalra kerültek, ami pedig a jobb oldalon (HDMI, micro USB, microSD, töltő, mikrofon) azok most a tablet balján foglalnak helyet.


[+]

A kijelző körüli dolgok módosítása sem véletlen, ugyanis a képarány 16:9-ről 16:10-re változott, ami a felbontást is befolyásolta: 1366x768 helyett 1280x800 pixelre módosult, valamint van Full HD-s opció, a második generációs Gorilla Glass-t pedig a harmadik generációs verzió váltja. Ezek a módosítások egyébként jót tettek a masina merevségének, összességében kicsit masszívabbnak érződik, mint az első generáció. Az IPS paneltechnológia és a képminőség egyébként nem változott, továbbra is roppant kiváló darabnak tartjuk a Switch 10-ben lévő érintőkijelzőt.


[+]

Variáltak a gép lelkét adó Intel Atom SoC-cal is, ami továbbra is négymagos, de a Z3745 helyett Z3735F típusjelzésű került a burkolat alá, amelyek alapórajele megegyezik, de az utóbbinak a Turbo órajele 1,86 helyett 1,83 GHz és ugyanez a helyzet az IGP frekvenciájával, ahol 778 helyett 646 MHz-cel kell beérni. Egyszerűbb a memóriavezérlő is, ezúttal egycsatornás, noha eddig sem használták a kettőben rejlő lehetőséget, így tehát nem sokat befolyásol. A TDP limit mindezek ellenére 2,2 wattra nőtt a 2 watt helyet, ami esetenként magasabb fogyasztást eredményezhet. Az imént felsorolt változtatásokból használat közben nem igazán érződött semmi.


[+]

Rengeteg máson nem változtattak, mint a Wi-Fi, kamera, akkumulátor, vagy éppen a mágneses dokkolós rendszer, ahol lényegében ugyanazt kapjuk, továbbra is plusz akkumulátor nélkül, viszont az ebbe integrált 500 GB-os HDD most is opcionális kiegészítő. Eddig nem volt nálunk olyan verzió, amiben ez benne lett volna, így most kézbe fogva megtapasztalhattuk, hogy az összeállítás így valamivel vaskosabb (tablettel együtt 18 helyett 24 mm - tehát a HDD-s modellek billentyűzetes dokkolója eltér a nem HDD-stől) és nehezebb (1170 helyett 1215 gramm). A merevlemez meglehetősen halkan dolgozik, viszont csupán USB 2.0-s felületen csatlakozik, ami azt jelenti, hogy az átviteli tempó legfeljebb 34-35 MB/s-nál tetőzik.


[+]

A frissített Switch 10 megjelenésével az ár 100 000 forint alá zuhant, egészen pontosan 99 900 forintot kell fizetni az alapfelszereltségű modellért (32 GB tárhely, HDD nélkül). Ugyanez HDD-vel 119 900 forintot kóstál. Ennél csupán 10 000 forinttal kell többet fizetni a 64 GB-os verzióért, amihez szintén jár a merevlemez, de ha enélkül is elég a 64 GB, akkor 109 900 forintot kell a kasszánál hagyni. Ráadásul ezüst és fekete színben is megvásárolhatóak a gépek, de ez az árat nem befolyásolja. Amennyiben Full HD kijelzőre lenne szükség, úgy 129 900 forintról indul az árazás, amiért a 64 GB-os verziót kapjuk meg, amihez 20 000 forintot hozzácsapva lehet a miénk a HDD-vel kiegészített modell.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények