Acer blog: Aspire E1 notebookok Intel Bay Trail platformon

Bár a netbookoknak az idei évben végleg befellegzett, így már azt hittük, hogy az Atom platformnak is végleg búcsút inthetünk. Ez viszont csak félig-meddig igaz, hiszen az Atomot leváltó, idei évben Bay Trail kódnéven debütáló platform továbbra is velünk lesz, noha a múltban szitokszóként használt Atom márkanév csak a tabletekben és jobbára hibrid notebook-tablet gépek esetén lesz megtalálható. Kisebb-nagyobb módosításokkal ugyanis a Bay Traillel Celeronnak és Pentiumnak álcázva hagyományos notebookokban is találkozhatunk majd. Gyorsan hozzátennénk, hogy ez nem rossz hír, mint azt sokan gondolnák, hiszen a Bay Trail meglepően jól sikerült, így belépő szinten bőven elegendő lehet a teljesítménye, maximum 7,5 wattos (TDP) fogyasztása pedig töredéke a Core alapokon nyugvó Celeron és Pentium egységekhez viszonyítva.


[+]

Az Acer nem is késlekedett, lecsapott a lehetőségre, hogy az említett kategóriában piacra dobja saját megoldását. Ennek eredménye lett az Aspire E1-510 15,6"-es notebooksorozat, melyben egyelőre három modell lesz kapható idehaza. A háromból kettőben az erősebb Pentium N3520, egyben pedig a Celeron N2920 központi egység fog dolgozni, melyek mindegyikében 4 mag található. A két típus közti különbség kimerül az órajelekben, ugyanis még a fogyasztásuk is egyforma. A gyengébbik gép alapból 4 GB RAM-mal érkezik, míg az erősebbikből lesz 2 és 4 GB-os opció is, adattárolónak pedig mindhárom 500 GB-os merevlemezt kap.


[+]

Noha az árérzékeny vásárlókat megcélzó, belépő szintű gépekről beszélünk, a gyártó Windows 8.1 operációs rendszerrel adja konfigurációit, mely jelentős drágító tényező, ennek köszönhetően a fenti gépek 100-120 000 forintos ársávban lesznek elérhetőek január második felében. Később operációs rendszer nélküli variánsokra is van kilátás, így várhatóan a vételár 80-100 000 forint körülire mérséklődhet.


[+]

Természetesen egy mintapéldányt most is megnézhettünk közelebből, melyről igazából sok újdonságot nem tudunk elmondani, hiszen kategóriájának megfelelően extrákat nem kínál, csak a kötelező dolgokat adja: a matt fekete, egyszerű, de kellemes formavilágú, egészen jó minőségű házban fényes felületű, HD felbontású (1366x768 pixeles) kijelző, DVD-író, Gigabit Ethernet vezetékes és IEEE 802.11b/g/n-es Wi-Fi vezérlő található HD webkamerával és sztereó hangszóróval, SD kártyaolvasóval illetve HDMI kimenettel.


[+]

Emellett teljes méretű, háttérvilágítás nélküli szigetes billentyűzetet és kellemes méretű, kétgombos, érdesített touchpadot kapunk, mely a célnak megfelel. Az energiaellátásról egy 37 Wh-s akku gondoskodik, ami kicsinek tűnik, de az alacsony fogyasztású processzorral karöltve 4 órás üzemidőre van kilátás aktív használat közben, tehát akár ennél több is kifacsarható belőle.

Örülnénk annak, ha az E1-ből érkezne 15,6"-nál kisebb méretű masina is, hiszen akik számára elegendő volt a netbookok teljesítménye, és most sem áldoznának többet egy új masinára, azok számára az Bay Trail-M platformmal szerelt E1 előrelépést jelentene. Jelen méretkategóriában az E1 kicsit kilóg a sorból, de ez feltétlenül nem baj. Számos felhasználó van, akik számára nem kell több, mint egy egyszerű "számítógép", amin hazaérve a munkából lehet internetezni, szöveget szerkeszteni, chatelni. Emellett nem kívánnak fix helyre telepített, nagy méretű asztali PC-vel bajlódni, hanem kompaktabb, otthon mozgatható megoldást keresnek, hiszen 2,35 kilogrammos tömegével nem a hordozhatóság világbajnoka, de nem is ez a cél. Nos, nekik erre az Aspire E1 bőven elegendő lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Acer

Azóta történt

Előzmények