Gyorskeresés
A Samsung bejelentette a világ első 4 gigabites memórialapkáját
Az új chipekkel akár 32 GB-os memóriamodulok is készíthetők.
Hirdetés
A mai napon a Samsung bejelentette a világ első 4 gigabites, DDR3 szabványú memórialapkáját, mely a vállalat 50 nm-es gyártástechnológiájával készül. Az új chipek 1,35 V-os feszültségen üzemelnek, maximális adatátviteli sebességük pedig elérheti az 1,6 Gbit/másodperces értéket is. A lapkák jelenleg a 16 GB-os RDIMM, a 8 GB-os DIMM és a szintén 8 GB-os SO-DIMM modulokon kapnak helyet. A dual-chip felépítést alkalmazva azonban 32 GB-os memóriák is építhetők az új termékből.

Az új memórialapkákkal készülő modulok – a gyártó elmondása szerint – 40 %-kal kisebb fogyasztással rendelkeznek majd az azonos kapacitású, de 2 gigabites chipekkel felszerelt memóriákhoz képest. Ez annak köszönhető, hogy a megegyező méretű memóriamodulok gyártásához mostantól kevesebb lapkára lesz szükség.
A Samsung reméli, hogy az új fejlesztés fellendíti a DDR3 szabványú memóriák piacát. A változásra mindenképpen szükség van, hiszen ezek a termékek egyelőre sokkal rosszabbul teljesítenek az előrejelzésekhez képest. Az IDC legfrissebb felmérései szerint a DDR3-as chipek piaci részesedése hozzávetőlegesen 29 %-os lesz a 2009-es évben.
Azóta történt
Megkezdődött a 40 nm-es DDR3 memórialapkák tömegtermelése
Legyártották az első 32 GB-os DDR3-as memóriamodulokat
Samsung: júniusban megkezdődhet a PRAM tömeggyártása
Megkezdte 2 gigabites lapkákra épült DDR3-as memóriáinak szállítását a Samsung
Csökkentett feszültségű notebookramokat jelentett be az A-Data
Átmentek a teszteken a Hynix 8 GB-os memóriái
Szélvészgyors háromcsatornás memóriacsomag a CSX-től
A Samsung beindította a GDDR5-ös memóriachipek termelését
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Shin Megami Tensei IV teaser
Meglepetés az Atlus-tól és a Famitsu-tól.
Hamarosan élőben Google csodaszemüvege
Június elsején mutatják be a Project Glass munk...
Doom 3 BFG Edition
A Bethesda bejelentette a Doom 3 BFG Edition-t,...
Dead Space 3 - logó és kép
Megérkezett a Dead Space 3 logója és egy kép is.
Jelentős veszteségre számít a RIM
A kanadai gyártó újabb veszteséges negyedévet v...
Galaxy Pocket - zsebibaba
Megérkezett szerkesztőségünkbe a Samsung legolcsóbb androidos mobilja, amely még így is kicsit drágább a tudásánál.
Win7: cégeknek megéri váltani
Alacsonyabb IT- költséggel és jobb terméktámogatással csábít az új rendszerre a redmondi vállalat.
Sony Xperia U - a kis herceg
Az új Xperia család legkisebb tagja a 3,5 hüvelykes kijelzővel szerelt U, mely úgy néz ki, mint nagyobb testvérei. Kellemes.





