Gyorskeresés
Szponzorunk
A Mitsubishi is a 3D-re fókuszál Vegasban
A japán gyártó titokzatos, de az biztos, hogy nagyon készül a CES-re.
Noha sokak számára úgy tűnhet, hogy a háromdimenziós tévék 2009-ben robbantak be a köztudatba, nem szabad elfeledkezni arról, hogy vannak olyan gyártók, amelyek már évek óta ezekre a megoldásokra fókuszálnak. A Grundig például már három éve olyan tévét mutatott be, amely szemüveg használata nélkül produkált értékelhető 3D tartalmat. De hasonló a helyzet a Mitsubishivel is, amely szintén 2007 óta foglalkozik a térhatású audiovizuális tartalmak megjelenítésével, és így az iparág öreg rókájának számít.

Joggal érezhetik úgy a cég háza táján, hogy eljött az ő idejük. Úgy tűnik, hogy 2010 a háromdimenziós tévék éve lesz, hiszen minden meghatározó gyártó bemutatta már térhatású kijelzőit a berlini IFA-n, és valószínű, hogy az elmúlt fél évet se azzal töltötték, hogy a fejlesztések helyett a strandon focizzanak. Az előrejelzések szerint a Sony, a Panasonic, a Samsung és az LG is komoly dobásra készül Vegasban, és akkor még nem is beszéltünk az olyan kisebb, ám penge gyártókról, mint a HDi vagy a Mitsubishi.
A vállalat termékfejlesztési igazgatója, David Naranjo a CES-sel kapcsolatban azt fejtegette, hogy az eddigi fejlesztéseik mellett most természetesen bemutatják a jövő világmegváltó modelljeit is. Azt azonban kiemelte, hogy a többiekhez képest ők veteránnak számítanak, hiszen ezek a negyedik generációs 3D Ready tévéik lesznek, és eddig már több mint másfél millió 3D Ready HDTV-t gyártottak. Hozzátette, ennek köszönhetően borzasztóan erős kapcsolatokat építettek ki a háromdimenziós ökoszisztéma összes résztvevőjével, ami hatalmas előnyt jelent a vetélytársakkal szemben.

Eddig a Mitsubishi DLP háttérvilágítású tévékkel kísérletezett, úgyhogy valószínűleg a jövőben is ezt az utat követik. Bár semmi sem biztos, hiszen David Naranjo egy szót sem volt hajlandó szólni az új termékekről, csak azt hajtogatta az újságíróknak, hogy Vegasban majd minden kiderül. Azt a szakember is megerősítette, hogy a 3D tévék elterjedésének sarkalatos pontja lesz, hogy mennyire sikerül alacsonyan tartani az árakat. Legnagyobb, 82 hüvelyk képátlójú, kereskedelmi forgalomba kerülő 3D Ready tévéjük ára nem haladja meg az ötezer dollárt, úgyhogy várhatóan a jövőben is törekedni fognak a viszonylagos olcsóságra.
Azóta történt
3D-s csodák a szemnek és a fülnek
Hálózatba köthető házimozi erősítők a Sony-tól
A világ első 3D PMP-je az i-Stationtől
A Mitsubishi nem adja fel a 3D-s frontot
HD felbontású 3D-s minikamera az Aiptektől
3D-s OLED kijelző a TVLogic-tól
Térhatású hangzást generáló hangrendszer a Mitsubishi új tévéiben
A Sharp elhozza a 3D-t a mobil eszközök piacára is
Előzmények
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Motorola Gleam+ – kagyló az alsóházban
Mérsékelt árfekvésű, 144 LED-ből álló külső kij...
Fél perces videón az Apple összes terméke
Egy rajongó készítette el azt a gyorsított diav...
Mass Effect 3: Megújult weboldal, extra tartalmakkal
A BioWare frissítette a Mass Effect 3 oldalát, ...
HTC Velocity: 4G LTE és Android
Az európai Vodafone csoport kínálatában debütál...
Egyelőre megúszta a használt mp3-akkal kereskedő oldal
A bíróság a szolgáltatás betiltását kérő EMI-be...
Evil Balloons bemutató
Androidos platformjáték egy varacskos disznó, egy sün és egy dodó főszereplésével. Kell ennél több?
Radeon HD7900: játék számokkal
Egy kis elemzés a HD 7970-ben és a HD 7950-ben dolgozó Tahiti GPU-ról.
Velem jön a hálózat
Egy névtelen és egy ismertség tekintetében feltörekvő márka mérte össze erejét a szerkesztőségben és a zsebünkben.






