A HP ráunt az olcsó tabletekre, nem is gyártanak többet

Úgy tűnik, egészen más szelek fújnak a HP háza táján, mióta az eredeti Hewlett-Packard két részre (HP Inc. és Hewlett-Packard Enterprise) bomlott, ahogyan azt már jó előre megjósolták. A szétválás nyilvánvaló módon nem volt véletlen, és várható volt, hogy további költségracionalizálás fog történni. Úgy tűnik ennek első állomása a tabletkínálat megreformálása. Ennek már tapasztalható jelei voltak, mivel a HP webshopja a 100 dolláros HP 7 G2 és 149 dollárba kerülő HP 8 G2 tabletekre már hónapok óta készlethiányt jelez. Úgy tűnik, ez nem is fog változni, a megmaradt készleteket pedig a viszonteladók akciósan szórják ki.

Hirdetés

Az okokért sem kell túl messzire menni, ugyanis az IDC jóslata szerint az év végig leszállított táblagépek száma (ami 221,3 millió darabra tehető) jelentős, mintegy 8,1 százalékos visszaesést mutat a 2014-es évhez képest. Ezen belül a 9 hüvelyknél kisebb eszközök mindössze 57,7 százalékot tesznek ki, ami a tavaly mért 64,1 százalékhoz képest erős visszaesésként fogható fel. Ehhez képest a 9-13 hüvelykes kijelzővel rendelkező gépek részesedése 35,8 százalékról 41,9 százalékra nőtt egy év alatt. Ezen túlmenően az elemzőcég azt jósolja a következő évekre, hogy a leválasztható kijelzős masinák sokkal nagyobb mértékben dominálnak majd, mint a kis kijelzős, hagyományos táblagépek.

A fentieket figyelembe véve nem véletlen, hogy a HP nem száll ki teljesen az üzletágból, hanem csupán az olcsó, kis kijelzős masinákról helyezi át a fókuszt a hibrid gépekre, mint amilyen a Spectre x2 vagy a Spectre x360. Távolabbi célokat nézve észre vehető az is, hogy a cég az Apple és Microsoft által járt utat követi majd, tehát a profitábilis prémium gépeket, üzleti tableteket és hibrideket fog kínálni, ahogyan arra vetélytársa, a Dell is készül. Úgy tűnik tehát, hogy az olcsó táblagépek meghagyják a kevésbé ismert cégeknek, illetve az olyan rutinos szereplőknek, mint az Acer, Amazon, ASUS, vagy éppen a Lenovo, akiknek szintén vannak olcsó táblagépeik.

Ami az olcsóbb PC-s részleget érinti, a HP nem kívánja ezt a vonalat komolyabban átalakítani. Mike Nash, a HP "vásárlói élményért és portfólió stratégiáért" felelős alelnöke szerint továbbra is nagy a kereslet a Chrome eszközök, illetve a Windows 10-es Stream PC vonal iránt, így ezek továbbra is a kínálat részei maradnak, szemben az olcsó tabletekkel.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HP

Azóta történt

  • HP Star Wars notebookbemutató a premierre

    Ízelítőt adunk a Sötét oldal ihlette Pavilion laptopról, ami a legújabb, hetedik film, „Az ébredő Erő” bemutatója előtt került a kezünkbe.

  • Mélyrepülésben a tabletek

    A Canalys és az IDC számai nagyjából megegyeznek, de a helyzet nem valami fényes. Módosították a teljes évre vonatkozó előrejelzést is.

Előzmények

Hirdetés