2012. május 25., péntek

Gyorskeresés

Főszponzorunk

ASUS

Útvonal

Hírek  »  Alaplap rovat

A Gigabyte és az MSI cáfolja az egyesülésről szóló híreket

  • (f)
  • (p)
Írta: Renwick | 2006-03-29 11:13 | Forrás: DigiTimes

Bár jól kiegészítenék egymást, a két cég egybeolvadásáról szóló hírek kacsának tűnnek.

Hirdetés

A tajvani illetőségű Micro Star International (MSI), illetve Gigabyte képviselői tegnap hivatalosan cáfolták azokat a korábbi híreszteléseket, melyek a két vállalat egy esetleges későbbi egyesülésről szóltak. Egyes gyártói források a korábbi híresztelés kapcsán rámutattak, hogy alapvetően mindkét cégnek érdekében állhat az együttműködés, a Gigabyte ugyanis kiterjedt disztribúciós hálózattal rendelkezik, míg az MSI-nek lényegesen több az OEM-partnere, így a jelenlegi konkurensek jól kiegészítenék egymást egy közös vállalat keretén belül.

A kacsának bizonyuló információ egy a kínai média által elterjesztett – mint utólag kiderült félreértett – riport révén kelt szárnyra; a lapok Henry Lunak, az MSI kereskedelmi és marketingigazgatójának nyilatkozatára hivatkozva azt állították, hogy az MSI és a Gigabyte öt éve folytat tárgyalásokat egy közös vállalat létrehozásáról. Most mind Joseph Hsu, az MSI elnöke, mind Lu cáfolta a hírt, bár utóbbi elismerte, hogy öt évvel ezelőtt valóban tárgyalt egymással a két cég egy lehetséges együttműködésről, ám akkor semmi konkrétumról nem döntöttek, a téma pedig azóta nem került felszínre.

Lényegében ezt erősítette meg Dandy Yeh, a Gigabyte elnöke is, aki a tajvani DigiTimes híroldalnak nyilatkozva elmondta, hogy a múltban többször is „elcsevegtek” Henry Luval a vegyesvállalat létrehozásáról, ám ezek inkább baráti beszélgetéseknek bizonyultak, mintsem sorsdöntő tárgyalásoknak.

A hír hallatán elsősorban a kisebb alaplapgyártó cégek lélegezhetnek fel, az élvonalbeli piaci szereplők erősödése ugyanis egyre nehezebb helyzetbe hozza a sereghajtókat. Tajvani gyártói források szerint ezek a vállalatok okkal aggódhatnak egy újabb nagyvállalat létrejötte miatt, az elmúlt időszakban ugyanis több jelentős piaci szereplő is egyesítette erőit.

Főszponzorunk

ASUS

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2012 PROHARDVER Informatikai Kft.