Hirdetés

A fényerő a Sharppal van

A Sharp rövidesen két olyan noteszgépet dob piacra Japánban, melyek kijelzőjének fényereje az LCD tv-két is felülmúlja – írja az IDG. A vállalat szerint ilyen fényes képernyővel notebookot még sosem szereltek fel.

A Mebius sorozatba tartozó PC-XG70H és PC-XG50H 15 colos, 1024 x 768 pixel megjelenítésére képes TFT kijelzőjének fényereje 630 kandela/m2. A noteszekhez távirányítót és tv-tunert is mellékel a gyártó – nem véletlenül, hiszen a Sharp víziója szerint e csúcsmodelleket nem csupán számítógépként, de televízióként is használják majd a tulajdonosok.

A japán cég még tavaly jelentette be, hogy – a szórakoztatóelektronika és a számítástechnika konvergenciájának jegyében – az Aquos márkájú LCD tévékben használt technológiákból jó néhányat át fog emelni pc-s monitoraiba. A Sharp legkelendőbb folyadékkristályos televíziójának, a 37 colos LC-37GD4-nek a fényereje 450 kandela/m2.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés