Gyorskeresés
Szponzorunk
50 éves a mikrochip
Tegnap töltötte be ötvenedik születésnapját az a találmány, amely nélkül napjainkban megállna az élet.
Hirdetés
1958 júliusában a Texas Instruments nem engedte el nyári szabadságra egyik alkalmazottját azzal az indokkal, hogy még csak nemrég kezdett el náluk dolgozni. A fiatal kutató idejét annak a problémának a megoldására szentelte, hogyan tudna összekötni több áramkört olcsó és hatékony módon. Szeptember 12-én mutatta be ötletét, az első integrált áramkört, ami egy üveglapra ragasztott germánium tranzisztorból és egyéb alkatrészekből állt. Ránézésre nem volt egy szép darab, de ami a legfontosabb: működött. Ez az ember nem más volt, mint Jack Kilby. Később többször is megjegyezte, hogy ha tudta volna, hogy találmánya milyen mértékben változtatja meg a világot, minden bizonnyal csinosított volna rajta. Sajnos már nincs közöttünk, 2005-ben, 81 éves korában elhunyt. Munkásságáért 2000-ben fizikai Nobel-díjat kapott.

Az első integrált áramkör
A kezdetben egy tranzisztorból álló integrált áramkör hihetetlen fejlődésnek indult. Az 1960-as évek végére többszáz, az 1980-as évek végére többszázezer, napjainkban pedig már milliárdos nagyságrendű tranzisztorból állnak az áramkörök. Kilby találmányát szinte mindenhol megtaláljuk, az élet nehezen lenne elképzelhető nélküle. Idén a félvezetőgyártók több mint 267 milliárd integrált áramkört gyártanak le; a Gartner szerint ez a mennyiség 2012-re várhatóan 330 milliárd lesz.
Előzmények
Hirdetés
Vodafone: Internet fél áron, dupla adatmennyiséggel két hónapig!
PR
1395 Ft havidíjjal és 4GB adatforgalommal az első két hónapban, ha két évre a MobilNet 7 csomagot választod. Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!
Percről percre
Digitális Fighting Fantasy könyv a 30. évfordulóra
A Tin Man szerezte meg a Fighting Fantasy licen...
Nyomásérzékeny kijelzők a telefonzár feloldásához
A Research In Motion a megjelenítő alá rejtett ...
WP7 blog: Újabb leárazások a Marketplace-en
Mától kedvezményes áron juthatunk hozzá hat Xbo...
Motorola – Németországból is kitiltva
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsér...
Mass Effect 3: Rebellion Pack DLC
Nem, ez nem az Extended Cut.
Emberi tudat gépi testben
Ha sikerrel jár a projekt, 2045-re már mesterséges testben élhetjük a mindennapokat.
Elemzés a fejhallgatókérdésről
A laikus zenehallgatóban sok téves elképzelés uralkodik a piacon kapható fejhallgatókkal kapcsolatban.
Motorola RAZR MAXX
A RAZR új verziója rendkívüli teljesítményű akkumulátort kapott, és eközben semmit sem vesztett a szépségéből.





