2015-ben még biztosan lesznek külön vásárolható Intel processzorok

Hirdetés

Az év elején merült fel a pletyka, hogy az Intel már a Haswell utáni Broadwell generációnál megszüntetné a külön vásárolható processzorokat. Az információk ezzel kapcsolatban zavarosak voltak, de korábbi hírünkben leírtuk, hogy a feltevés nem alaptalan, mert az addigi adatok értelmében számos Broadwell kódnevű asztali processzor érkezik majd alaplapra integrálva, vagyis BGA tokozással, de nem mindegyik, így a Core i5 és i7 modellek esetében valószínű, hogy továbbra is különálló formában lesznek megvásárolhatók.

A DigiTimes a tajvani alaplapgyártók friss útitervéről egyértelműen azt olvassa ki, hogy a külön vásárolható Intel processzorok maradnak, így a Broadwell generáció bevezetése nagyjából úgy fog lezajlani, ahogy a mai váltások. Ennek megfelelően az asztali, úgynevezett DIY (do it yourself, azaz szereld össze magad) piacra szánt komponensek tokozása a Haswell esetében bemutatkozó LGA1150 marad. Ugyanakkor a belépőszinten már a Broadwell kódnevű fejlesztés esetében megszűnik az LGA tokozás használata, így a Celeron és Pentium sorozat várhatóan csak BGA tokozás formájában lesz elérhető.

A 2015-ben érkező Skylake generáció esetében is marad az LGA tokozás, de az még nincs részletezve, hogy ez csak a drágább modellekre igaz, vagy az olcsóbbakra is.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés