Top anyagok Bezárás

gp Az itt összeszedett trükkökkel kicsit nagyobb magabiztossággal indulhatunk el felfedezni az árnyékok földje megannyi rejtélyét.

gp Hirtelen, egy E3-pótlék rendezvényen került bemutatásra az Alan Wake II első kiegészítője. A Night Springs három játszható karaktert is ad – de egész biztosan nem azokat, akikre gondolnál.

gp A horrorjátékairól elhíresült Red Candle Games műfajt váltott, és ezúttal egy Sekirót idéző akciójátékkal tért vissza.

ma Gigaakku, négy port, öt kamera, nem sok egy kicsit? De.

gp Közel három éven keresztül az ötödik számozott Shin Megami Tensei kizárólag Switch-en volt elérhető, az Atlustól megszokott bővített kiadás viszont már minden platformon elérhető.

ma Az első körös magentás szolgáltatói telefonok ugyan nem voltak drágák, de sok kompromisszumot követeltek meg. A második generációs páros minden szempontból fejlődött, miközben az árazás maradt.

gp Több, mint két évet kellett várni az Elden Ring első, és valószínűleg egyetlen kiegészítőjére. Megérte vajon a várakozást?

it Figyelmeztető címkéket szeretne látni az USA tisztifőorvosa a közösségi médiában, ami főleg a serdülők számára lenne emlékeztető a platformok súlyosan káros hatásairól.

it Beperelte egy korábbi beszállítóját a Tesla, és azzal vádolja, hogy üzleti titkokat lopott a Tesla akkumulátorgyártási technológiájával kapcsolatban.

it Nem csak rejtett díjakkal károsítja meg a fogyasztókat az Adobe, de az előfizetések lemondását is megnehezíti – ezért beperelte az USA kormánya.

gp Finiséhez ért a fény és a sötétség egy évtizede indult harca, befutott a Bungie híres játékának a fináléja, amiben pontot tehetünk egy régóta húzódó fontos konfliktus végére.

it A VDMA szerint nagyon kemény versennyel néz szembe Kína miatt a német robotikai ágazat.

it AI-t alkalmaznak, hogy a közösségi médiában kiszűrjék a sértő tartalmakat, amik a versenyzőkre és szervezőkre irányulnak.

ph Kipróbáltuk a Full HD felbontású, IPS paneles, hagyományos kialakítású, játékos funkciókkal ellátott monitort.

Legfrissebb hírek Minden hír

Hirdetés